Mark 8CSIA

1Miután azokban a napokban ismét igen nagy volt a tömeg és nem volt mit enniük, magához hívta a tanítványokat és így szólt hozzájuk:

2„Szánalmat érzek a tömeg iránt, mert már három napja nálam vannak s nincs mit enniük.

3Ha étlen bocsátom őket haza, elernyednek az úton. Amellett közülük némelyek messziről érkeztek.”

4„Honnan volna képes valaki itt a pusztában jóllakatni ezeket?” – szólaltak meg tanítványai. S „Hány kenyeretek van?” – kérdezte őket Jézus.” Hét” – felelték.

5

6Erre megparancsolta a tömegnek, hogy dőljenek le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és tanítványainak adta, hogy a tömeg elé helyezzék. Azok eléjük tették.

7Volt kevés haluk is. Megáldotta azokat is, és azt mondta, hogy azokat is tegyék eléjük.

8Ettek, jóllaktak, és hét kosárral szedték fel a megmaradt darabokat.

9Mintegy négyezren voltak. Aztán elbocsátotta őket.

10Azonnal hajóba szállt és tanítványaival együtt Dalmanuta vidékére érkezett.

11Ott előjöttek a farizeusok és közösen vitába szálltak vele. Égből való jelt kívántak tőle, azzal kísértették őt.

12Ekkor szelleme sóhajt váltott ki belőle: „Miért keres jelt ez a nemzedék?” – szólt.” Bizony azt mondom nektek, nem fog jelt kapni ez a nemzedék.”

13Azzal otthagyta őket, újra hajóba szállt és a túlsó partra távozott.

14Elfelejtettek azonban kenyereket vinni s egy kenyéren kívül más nem volt velük a hajóban.

15Ugyanakkor Jézus szigorú parancsot adott nekik: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és Heródes kovászától.”

16Azok azt fontolgatták egymás között, hogy nincs kenyerük.

17Mikor észrevette, így szólt hozzájuk: „Mit fontolgatjátok, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek, és nem látjátok be? Megkövesedett szívvel jártok?

18Szemetek van s nem láttok, fületek van s nem hallotok? Nem emlékeztek rá,

19hogy amikor öt kenyeret törtem meg ötezer embernek, hány telt kosárral vittétek el a megmaradt darabokat?” „Tizenkettővel” – felelték.

20„S mikor a hetet törtem meg a négyezernek, hány tele kosár darabot vittetek el?” „Hetet” – válaszolták.

21„S még most sem láttok a dolgokba be?” – kérdezte.

22Betszaidába érkeztek. Egy vakot hoztak hozzá, s kérlelni kezdték, hogy érintse azt.

23Ő a vakot kézen fogva kivezette a faluból, szemére köpött, kezét rávetette s megkérdezte: „Látsz-e valamit?”

24Az felnyitotta szemét és így szólt: „Látom az embereket. Úgy látom őket járni, mintha fák volnának.”

25Ekkor újra a szemére tette a kezét, mire annak látása mindenen áthatott és helyreállt, úgyhogy messzire mindent látott.

26Ekkor hazaküldte őt ezzel a szóval: „Még csak be se menj a faluba! „

27Jézus és tanítványai elmentek Fülöp Cézáreájának falvaiba. Az úton kérdést intézett tanítványaihoz: „Kinek mondanak engem az emberek?”

28Azok azt felelték, hogy „Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg, hogy a próféták közül vagy az egyik.”

29Ekkor megkérdezte őket: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok én?” Megszólalt Péter s ezt felelte neki: „Te vagy a Krisztus!”

30Ekkor keményen rájuk szólt, hogy senkinek se mondják.

31Elkezdte aztán oktatni őket, hogy az ember Fiának sokat kell szenvednie, kell, hogy a vének, főpapok, írástudók elvessék, mint próba nem állót, kell, hogy megöljék, de három nappal azután fel fog támadni.

32Nyíltan beszélt velük a dologról. Péter azonban pártfogolni s korholni kezdte őt.

33Jézus erre megfordult, ránézett tanítványaira s aztán megdorgálta Pétert: „Eredj mögém sátán, mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain.”

34Azután a tömeget tanítványaival együtt magához szólította, és ezeket mondta nekik: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és úgy kövessen engem.

35Aki ugyanis meg akarja menteni lelkét, el fogja veszteni azt, de aki énérettem és az örömüzenetért elveszti lelkét, meg fogja menteni azt.

36Mert mit használ az embernek, ha megnyeri az egész világot, de a lelkét veszni hagyja?

37Hát mit is adhatna az ember lelkéért cserébe?

38Mert ha valaki szégyell engem s beszédeimet e házasságtörő és vétkes nemzetségben, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, ha majd eljön Atyjának dicsőségében a szent angyalokkal.”

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.