Mark 3CSIA

1Megint zsinagógába ment be s ott egy elszáradt kezű ember volt.

2Szemmel tartották, hogy szombaton gyógyítani fogja-e, hogy azután vádolhassák.

3Megszólította a száradtkezű embert: „Kelj fel! Állj a középre!”

4Aztán megkérdezte azokat: „Szabad-e szombaton jót, vagy rosszat tenni, lelket menteni, vagy megölni?” De azok hallgattak.

5Ekkor haraggal körültekintett rajtuk és elszomorodott szívük kőkemény voltán és rászólt a beteg emberre: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az kinyújtotta s azzal helyreállt a keze.

6A farizeusok meg azután, hogy kimentek a Heródes-pártiakkal együtt, tüstént tanácsot tartottak, hogy miként veszíthetnék őt el.

7Jézus erre tanítványaival együtt visszavonult a tó mellé, hová Galileából nagy sokaság követte, amellett Júdeából,

8s Jeruzsálemből, Idumeából, Jordánon túlról, Tírusz és Szidon környékéről nagy sokaság jött hozzá, hallva, hogy miket cselekszik.

9Szólt tanítványainak, hogy a tömeg miatt állandóan egy csónakot tartsanak készen, hogy ne szorongassák őt.

10Tudniillik sokakat gyógyított, úgyhogy akiket csak valami ostor vert, hozzátódultak, hogy megérinthessék.

11A tisztátalan szellemek is, ha látták, hozzáestek, és azt kiáltották: „Te vagy az Istennek Fia!"

12Ő azonban nagyon keményen rájuk szólt, hogy ne tegyék őt láthatóvá.

13Felment azután egy hegyre, és akiket akart, magához szólított. Azok odamentek hozzá.

14Tizenkettőt rendelt arra, hogy vele legyenek, hogy elküldhesse őket igehirdetésre,

15s hogy felhatalmazást kapjanak ördögök kiűzésére.

16Ekkor kijelölte a tizenkettőt: Simonnak a Péter nevet adta,

17kijelölte Jakabot a Zebedeus fiát és Jakab testvérét Jánost és a Boanérgesz nevet adta nekik, ami azt jelenti: mennydörgés fiai.

18Kijelölte Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, az Alfeus Jakabját, Taddeust, kananei Simont

19és karióti Júdást, aki elárulta őt.

20Azután hazatért s ott ismét tömeg gyűlt össze, úgyhogy nem tudtak ebédelni sem.

21Mikor rokonai ezt meghallották, elmentek, hogy hatalmukba kerítsék, azt gondolták ugyanis, hogy nincs magánál.

22Az írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub van vele, s hogy az ördögi szellemek fejedelme által űzi ki az ördögi szellemeket.

23Jézus magához szólította az írástudókat, s példázatokban a következőket mondta nekik: „Hogy űzheti ki sátán a sátánt?

24Ha egy királyság önmagával meghasonlik, az a királyság nem állhat meg,

25és ha egy ház magával meghasonlik, az a ház nem állhat meg.

26Ha a sátán önmaga ellen támad fel, és magával meghasonlik, nem képes megállani, hanem vége van!

27De az erős harcos házába nem hatolhat be senki, és nem rabolhatja el a felszerelést, csak ha előbb megkötözte az erős vitézt, akkor aztán kirabolhatja házát!

28Bizony azt mondom nektek, hogy mindent meg fognak bocsátani az ember fiainak, a vétkeket, a káromlásokat is, melyeket mondanak,

29de ha valaki a Szent Szellem ellen szól káromlást, az nem kap soha bocsánatot, hanem örök véteknek terhe nyomja!”

30Azt mondták tudniillik, hogy Jézusnak tisztátalan szelleme van.

31Ekkor jöttek hozzá anyja és testvérei, de kívül megálltak, beküldtek hozzá és hívatták.

32Tömeg ült körülötte s megmondták neki: „Nézd anyád és testvéreid kinn keresnek téged!”

33De ő ezt felelte nekik: „Ki az én anyám? Kik a testvéreim?”

34Azután végignézett azokon, akik körben körülötte ültek és így szólt: „Ezek az én anyám és testvéreim!

35Mert aki Isten akaratát teszi, az az én testvérem, az az én anyám.”

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Mark 3.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.