1Amikor mind e beszédeket a nép füle hallatára befejezte, bement Kapernaumba.
2Bizonyos századosnak a rabszolgája gonoszul szenvedett, úgyhogy a végét járta. Ez a szolga becses volt neki,
3mikor hát Jézusról hallott, hozzá küldötte a zsidók véneit, s kérte őt, hogy jöjjön el és mentse meg rabszolgáját.
4Azok mihelyt Jézushoz érkeztek, nagy igyekezettel kérlelték. „Méltó ő arra – szóltak –, hogy megadd ezt neki,
5mert szereti nemzetünket, s a zsinagógát ő építtette nekünk.”
6Jézus hát útra kelt velük. Már nem volt messze a háztól, amikor a százados barátait küldte el hozzá ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj. Nem vagyok én arra elég, hogy fedelem alá jöjj;
7arra sem tartom magamat méltónak, hogy magam menjek hozzád. Mondd csak szóval, és meggyógyul a legényem.
8Hiszen én is fennhatóság alá rendelt ember vagyok. Alattam katonák vannak, és ha azt mondom az egyiknek: Eredj el! Az elmegy, vagy a másiknak: Jöjj! Az eljön. S ha rabszolgámnak ezt mondom: Tedd meg! Megteszi.”
9Mikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott, hátrafordult az őt követő tömeg felé, és így szólott: „Azt mondom nektek, Izráelben még nem találtam ekkora hitet.”
10Amikor a küldöttek a házba visszatértek, a rabszolgát egészségesen találták.
11A következő napon történt. Egy Nain nevű városba volt úton, s tanítványai és nagy tömeg mentek vele.
12Mikor a város kapujához közel ért, egyszerre csak egy halottat hoztak ki, egy anyának egyszülött fiát, az anya özvegy volt. A városból jókora tömeg kísérte.
13Mikor az Úr meglátta az özvegyet, szánalomra gerjedt iránta, s megszólította: „Ne sírj!”
14Azután odament, megérintette a koporsót, mire azok, akik azt vitték, megálltak. „Ifjú – mondta –, hozzád szólok: Támadj fel!”
15A halott felült és beszélni kezdett. Azután odaadta őt anyjának.
16Félelem fogott el mindenkit és dicsőítették az Istent: „Nagy próféta támadt közöttünk! Rátekintett Isten az ő népére!”
17Egész Júdeába, sőt annak egész környékére szétment a róla szóló hír.
18Jánosnak is hírt vittek tanítványai mindezekről. János erre magához hívott tanítványai közül kettőt,
19és elküldte őket az Úrhoz ezzel a kérdéssel: „Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?”
20Ahogy a férfiak megérkeztek hozzá, így szóltak: „Bemerítő János küldött minket hozzád ezzel a kérdéssel: Te vagy-é az eljövendő, vagy mást várjunk?”
21Abban az órában sokakat gyógyított meg betegségekből, őket verő ostoroktól, rossz szellemektől, sok vaknak adta meg kegyelmesen a látást.
22Azután ezt mondta nekik: „Menjetek, vigyétek hírül Jánosnak, amit láttatok és hallottatok: vakok visszakapják szemük világát, sánták járnak, poklosok megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, szegények az örömhírt hallják.
23Mondjátok meg. „Boldog az, aki bennem meg nem botlik.”
24Mikor János követei elmentek, Jánosról kezdett beszélni a tömegekhez: „Miért mentetek ki a pusztába? Mit akartatok nézni? Szél-ingatta nádszálat?
25De hát mit is mentetek látni? Puha ruhákba öltözött embert? Hiszen a pompás és drága ruhákban járó emberek a királyi palotákban vannak.
26De hát mit mentetek ki látni? Prófétát? Igen! Azt mondom nektek, prófétánál is többet.
27Ő az, akiről írva van: Ím elküldöm követemet orcád előtt, aki előtted elkészíti utadat.
28Azt mondom nektek: Asszonyok szülöttei között nincs nagyobb Jánosnál, de aki legkisebb az Isten királyságában, nagyobb nála.”
29Amikor az egész nép és a vámszedők meghallották őt, igazságosságot szolgáltattak az Istennek azzal, hogy a János bemerítésével bemerítkeztek.
30Ám a farizeusok és a törvénytudók elvetették az Istennek rájuk vonatkozó szándékát azzal, hogy nem meríttették be magukat Jánossal
31„Kihez hasonlítsam hát e nemzedék embereit? Kihez is hasonlók?
32Hasonlók a piacon ülő s egymásnak kiáltozó gyermekekhez, kik így beszélnek: Sípoltunk és ti nem táncoltatok, gyászéneket fújtunk és ti nem sírtatok.
33Eljött ugyanis Bemerítő János, ki kenyeret nem eszik, bort nem iszik, és ti így szóltatok: Ördögi szellem van benne.
34Eljött az embernek Fia, ki eszik és iszik, s ti ezt mondjátok: Ni a falánk és borissza ember, vámszedőknek és vétkezőknek barátja.
35Így kapta meg igazolását a bölcsesség, összes gyermekeitől.”
36A farizeusok közül valaki megkérte őt, hogy egyék nála. Bement hát a farizeus házába, és ledőlt az asztalhoz.
37Egyszer csak egy asszony, aki vétekben élt a városban, megtudta, hogy a farizeus házában asztalnál fekszik. Vásárolt hát egy alabástrom korsócska kenetet,
38hátulról a lábához állott és sírva, könnyeivel kezdte öntözni a lábát, hajával törölte meg, majd összecsókolgatta a lábát, és kenettel kenegette.
39Mikor a farizeus, aki meghívta őt, ezt látta, így szólt magában: „Ha próféta volna, tudná, ki s miféle asszony ez, aki hozzányúlt, tudná, hogy vétkező.”
40Jézus ekkora következő szavakkal fordult hozzá: „Simon, van valami mondanivalóm neked.” „Tanító, mondd!” – szólott az.
41„Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral, a másik ötvennel tartozott neki.
42Mivel nem volt nekik miből megadniuk, kegyelemből mindkettőnek elengedte. Közülük melyik szereti most jobban őt?”
43„Úgy vélekedem – szólalt meg Simon –, hogy az, akinek többet engedett el.” „Helyesen ítéltél” – válaszolta Jézus,
44majd az asszony felé fordulva így szólott Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Amikor házadba jöttem, nem adtál vizet a lábamra, ő pedig könnyével öntözte lábamat és hajával törölte meg.
45Csókot sem adtál nekem, ő pedig, mióta bejöttem, nem szűnt meg lábamat csókolgatni.
46Olajjal a fejemet meg nem kented, ő pedig lábamat kente kenettel.
47Ezért azt mondom neked: Megbocsátották az ő sok vétkét, mert nagyon szeretett. Ellenben, akinek keveset bocsátanak meg, kevéssé szeret.”
48Azután az asszonyhoz szólt: „Vétkeidet megbocsátották.”
49Erre az asztalnál fekvők mondogatni kezdték egymás közt: „Kicsoda ő, hogy a vétkeket megbocsátja?” Ő azonban ismét az asszonyhoz fordult:
50„Hited megmentett téged. Eredj békességben el.”