James 1CSIA

1Jakab, Istennek és az Úrnak, a Krisztus Jézusnak rabszolgája a szétszórtságban élő tizenkét törzsnek üdvözletét küldi.

2Teljes örömnek tartsátok testvéreim, ha sokféle kísértésbe estek,

3hiszen tudjátok, hogy hiteteknek próbatétele állhatatosságot munkál.

4Az állhatatosságnak pedig bevégzett munkája kell, hogy legyen, hogy ti is bevégzettek és mindenestől épek lehessetek, és semmiben fogyatékosak ne legyetek.

5Ha valakinek bölcsessége hiányos, kérje Istentől, aki mindenkinek egyszerűen, szemrehányás nélkül ad, s majd kapni fog ő is.

6De kérje hittel, semmit sem kételkedve. Mert aki kételkedik, az a tengernek szélfújta, ide-oda hánykódó hullámához hasonlít.

7Az ilyen ember aztán ne vélje, hogy valamit is kaphat az Úrtól,

8az ilyen kétlelkű, minden útján állhatatlan ember.

9A megalázott ember magasságával dicsekedjék,

10a gazdag ellenben alacsony voltával, mert elmúlik, mint a fű virága.

11Mert felkel a nap izzó hevével, kiszárítja a füvet, annak virága pedig elhull és alakjának kecsessége elvész, így a gazdag is el fog sorvadni a saját útján.

12Boldog az az ember, aki állhatatos a kísértésben, mert ha kipróbálttá lett, elnyeri az élet koszorúját, melyet Isten az őt szeretőknek ígért meg.

13Senki, ha kísértetik, ne mondja: Isten kísért engem. Mert Istenig nem hat el a gonoszok kísértése. Ő maga pedig senkit sem kísért.

14Ellenkezőleg, mindenkit saját vágya kísért, mely őt húzza, csalogatja.

15Az ébredő vágy aztán fogan, s azután vétket szül, a vétek pedig, ha teljesen kifejlődik, halált vetél.

16Ne tévelyegjetek szeretett testvéreim.

17Minden jó adomány és minden bevégzett ajándék felülről száll alá a világosságok Atyjától, kinél nincs változás, sem folyton forduló árnyék.

18Akaratából szült minket az igazság igéje által, hogy mi teremtményeinek valamelyes zsengéje legyünk.

19Tudjátok ti azt jól, szeretett testvéreim. Legyen minden ember gyors a hallásra és késedelmes a beszédre, késedelmes a haragra.

20Mert ember haragja Isten igazságosságát nem munkálja.

21Azért hát, félre tévén minden szennyet és a gonoszság áradatát, fogadjátok be szelídséggel a veletek összenövő igét, melynek hatalma van arra, hogy lelketeket megmentse.

22Legyetek az igének megtevői s nem csupán hallgatói, mert aztán hamis következtetésekkel eltévesztitek az igazságot.

23Mert az, aki az igének hallgatója és nem megtevője, olyan emberhez hasonlít, aki megnézte természetes arcát a tükörben,

24szóval megvizsgálta magát, de ahogy eljött onnan, elfelejtette, milyen volt.

25Ám, aki beletekintett a szabadság bevégezett törvényébe és meg is maradt mellette, aki nemcsak feledékeny hallgató, hanem tettnek cselekvője, az boldog, amikor cselekedhet.

26Az olyan embernek, aki azt hiszi magáról, hogy az istentiszteleti formákat pontosan teljesíti, azonban a nyelvét nem zabolázza meg, hanem megcsalja szívét, az istentisztelete hiábavaló.

27Az Istennél és az Atyánál tiszta és szeplőtlen istentiszteletnek ez számít: Látogasd meg nyomorúságukban az árvákat és özvegyeket, őrizd meg magadat, hogy a világ be ne mocskoljon.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for James 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.