Hebrews 8CSIA

1Az elmondottak summája ez: Olyan főpapunk van, aki a mennyekben a Felség trónjának jobbjára ült,

2a szentély és a valódi sátor szolgálattevő papjaként, mely sátort az Úr állított fel, nem ember.

3Mert minden főpapot avégett állítanak be, hogy adományokat és véres áldozatokat vigyen Istenhez, ezért elkerülhetetlenül szükséges, hogy legyen valamije, amit odavisz.

4Ha ez a Melkisédek rendje szerint való főpap a földön élne, nem volna pap, mert itt azokra, akik az ajándékokat felviszik, törvény van.

5A lévita papok azonban csak a mennyeiek képmásának és árnyékának szolgálnak, amint azt isteni kijelentés adta tudtára Mózesnek, akire a sátor elkészítése bízva volt. A szózat ugyanis ezt mondta: „Vigyázz, csinálj mindent aszerint a minta szerint, melyet a hegyen mutattak néked.”

6Erre a főpapra azonban annyival különb papi szolgálattétel jutott, amennyivel hatalmasabb szövetségnek közbenjárója lett. Ezt a szövetséget a törvényalkotás hatalmasabb ígéretekre alapozta.

7Mert ha az az első szövetség gáncstalan lett volna, nem kerestek volna helyet egy második szövetségnek.

8Hiszen feddőleg mondja nekik: „Íme, napok jönnek, ezt mondja az Úr, melyekben befejezéshez juttatom Izráel házán és Júda házán az új szövetséget,

9nem annak a szövetségnek megfelelően, melyet atyáikkal kötöttem azon a napon, melyen kézen fogtam őket, hogy kivezessem őket Egyiptomból, mert nem tartottak ki szövetségemben. Én sem törődtem hát velük – mondja az Úr –,

10mert az a szövetség, melyet ama napok múltán Izráel házának rendelni fogok – ezt mondja az Úr –, ilyen lesz: törvényeimet gondolkodásukba adom, és szívükbe írom be: Istenükké leszek, ők meg népemmé lesznek,

11úgyhogy senki sem fogja többé polgártársát, sem senki a testvérét ily módon tanítani: Ismerd meg az Urat! Mert mindnyájan kicsinytől nagyig ismerni fognak engem.

12Mert kiengesztelődöm hamisságaikért, s vétkeikről többé meg nem emlékezem.”

13Amikor újat mond, elavulttá teszi azzal az elsőt, ám az, ami elavul és megöregszik, közel van az elenyészéshez.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Hebrews 8.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.