Hebrews 2CSIA

1Ezért kell még több figyelmet fordítanunk a hallottakra, hogy a menekülés mellett el ne sodródjunk.

2Mert ha az angyalokon át szólt ige szilárdnak bizonyult, úgyhogy minden áthágás és engedetlenség elnyerte méltányos bérét,

3akkor hogy menekülhetünk mi el, miután ekkora meneküléssel nem törődtünk? Erről a menekülésről kezdetben az Úr beszélt, és akik hallották, biztos hírt adtak róla nekünk.

4Isten ezután megtetézte jelek, csodák és sokféle hatalomnyilvánulás bizonyságtételével, Szent Szellemének széjjelosztásával, kit ú gy osztott szét, ahogy akarta.

5Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő lakott földet, melyről beszélünk.

6Valahol valaki határozott bizonyságot tett: „Kicsoda az ember, hogy megemlékezel róla? Az embernek fia, hogy reá tekintesz?

7Kevés időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel koszorúztad meg,

8mindent lába alá vetettél.” Azzal ugyanis, hogy a mindenséget alája vetette, azt fejezi ki, hogy semmit nem hagyott neki alá nem vetetten. Most azonban még nem látjuk, hogy a mindenség alája volna vetve.

9De Jézusról, akit kevés időre az angyaloknál csakugyan kisebbé tett, azért, hogy Isten kegyelmétől hajtva mindenkiért megkóstolja a halált, azt látjuk, hogy halálos szenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koszorúzták meg.

10Mert úgy illett, hogy szenvedéseken keresztül tegye bevégzetté azt, akiért és akin keresztül a mindenséget teremtették, aki sok fiat vezet dicsőségre, s aki az ő megmenekedésüknek a szerzője.

11Így tudniillik mind a megszentelő, mind a megszenteltek mind egytől származtak, ez okból nem szégyenli őket testvéreinek nevezni.

12Hiszen az Írás így szól: „Hírül adom nevedet testvéreimnek, az eklézsia közepette énekkel magasztallak.”

13Majd ismét: „Bizalmam benne lesz.” Aztán megint: „Itt vagyok én és a gyermekek, akiket nekem adott az Isten.”

14Miután a gyermekekkel a vér és hús közösségébe lépett, neki is hasonlóképpen részt kellett kapnia a húsból és vérből, hogy a halálon át hatástalanná tehesse azt, aki uralkodik, a vádlót,

15és szabadon bocsáthassa azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükön át rabszolgaságban tartott.

16Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget.

17Ezért tartozott mindenben hasonlóvá válni a testvérekhez, hogy könyörülő és Isten felé végzett szolgálatban hűséges főpap lehessen, hogy így engesztelést szerezzen a nép vétkeiért.

18Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Hebrews 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.