1Testvéreim! Ha valakit rajta érnek valamely elesésen, az olyant ti, szellemiek, szelídség szellemével igazítsátok helyre. De tartsd magadon a szemedet, hogy te ne juss szintén kísértésbe.
2Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.
3Ha valaki valaminek véli magát, noha semmi, tévútra viszi saját eszét.
4Ki-ki a saját munkáját próbálja meg és akkor csak saját maga felé lesz dicsekednivalója és nem a másik felé.
5Mert mindenki a saját terhét fogja hordozni.
6Akit az igére oktatnak, tegye közössé oktatójával minden javát.
7Ne tévelyegjetek! Isten nem hagy csúfot űzni magából, mert amit vet az ember, azt fogja aratni is.
8Aki a hús világába vet, saját húsából fog romlást aratni, aki ellenben a Szellembe vet, a Szellemből fog örök életet aratni.
9A nemes dolgok tevésében hanyagokká ne váljunk. Mert ha ki nem dőlünk, a maga idejében aratni fogunk.
10Következőleg, amint alkalmunk adódik rá, munkáljuk mindenki irányában a jót, de leginkább hitünk házanépével szemben.
11Lássátok, mekkora betűkkel írok a saját kezemmel.
12Mindazok, akik a hús vonalán akarnak tetszetős külsőt ölteni, arra kényszerítenek titeket, hogy metélkedjetek körül, csak hogy a Krisztus keresztjéért üldözést ne kelljen szenvedniük.
13Mert hiszen maguk azok sem őrzik meg a törvényt, akik körülmetélkednek, hanem azért akarnak titeket körülmetélni, hogy húsotokkal dicsekedhessenek.
14Nálam pedig szóba se jöjjön a dicsekedés, hacsak Urunknak, a Krisztus Jézusnak keresztjével nem, akin keresztül nekem a világ meg van feszítve, én pedig a világnak.
15Mert sem a körülmetélés nem jelent semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtés.
16Mindazokra, akik ezzel a mértékmutatóval járnak, szálljon békesség és könyörület, meg az Isten Izráelére.
17A jövőben pedig senki se zaklasson engem, mert én Jézus sebhelyeit viselem a testemen.
18Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelme legyen a ti szellemetekkel testvéreim. Ámen.