Ephesians 2CSIA

1Vele együtt titeket is feltámasztott, kik eleséseitektől és vétkeitektől megölötten holtak voltatok,

2miután egykor e világ korának rendjéhez, a levegőbeli fennhatóságnak az engedetlenség fiaiban most munkálkodó szellemnek fejedelméhez igazodva jártatok.

3Ezekben az elesésekben és vétkekben jártunk mi is mindannyian, egykor húsunk kívánságaiban élve, mikor a húsból és gondolatokból feltörő akarásokat vittük véghez, és természettől a harag gyermekei voltunk, mint a többiek.

4Ámde az Isten, minthogy gazdag könyörületben, nagy szeretetéért, mellyel minket akkor szeretett meg,

5amikor eleséseink miatt még holtak voltunk, a Krisztussal együtt megelevenített – a kegyelem mentett meg titeket.

6Vele együtt fel is támasztott, és vele együtt a Krisztus Jézusban beültetett a mennyeiekben,

7hogy jóságos voltában az ezután következő korokban kegyelmének mindent felülmúló gazdagságát a Krisztus Jézusban megmutassa rajtunk.

8A kegyelem mentett meg titeket a hiten keresztül. És ez nem tőletek van, Isten adománya.

9Nem tettek alapján jött, hogy senki se kérkedjék.

10Hiszen az ő alkotása vagyunk, a Krisztus Jézusban jó munkákra teremtve, melyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk.

11Azért emlékezzetek meg arról, hogy valamikor, mikor még a húsban éltünk, ti pogány nemzetek voltatok, s titeket körülmetéletlenségnek mondott a húson kézzel végzett körülmetélkedés,

12emlékezzetek, hogy ti abban az időben a Krisztuson kívül voltatok, Izráel polgárjogától elidegenültek, az ígéret szövetségeit tekintve jövevények, nem volt reményetek s Isten nélkül éltetek a világban.

13Most azonban, hogy a Krisztus Jézusban éltek, ti, akik messze voltatok, a Krisztus vére által közeliekké lettetek.

14Mert ő a mi békességünk, aki a kettőt eggyé tette s, azzal, hogy az ellenségeskedést, ezt az elválasztó közfalat saját húsában lebontotta,

15a parancsolatoknak rendeletekben adott törvényét hatályon kívül helyezte, hogy magában a kettőt egy új emberré teremtse azzal, hogy békességet csinál,

16s mindkettőt egy testbe foglalva a kereszten át kiengeszteli Istennel, miután önmagában az ellenségeskedést megölte.

17Eljött, a békesség örömhírét hirdette nektek, távoliaknak, és békességet hirdetett a közelieknek.

18Mert mindketten egy Szellemben őrajta keresztül nyertük el, hogy az Atyához járulhatunk.

19Így hát nem vagytok többé jövevények és zsellérek, hanem a szentek polgártársai és Istennek házanépe,

20miután az apostolok és próféták fundamentumán Isten házává épültetek, melyben a szegletkő maga a Krisztus Jézus,

21kiben egymásba illesztve az egész épület szent templommá növekszik az Úrban,

22kiben Szellem által ti is együtt épültök Isten lakóhelyévé.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.