Colossians 3CSIA

1Ha tehát a Krisztussal együtt feltámadtatok, a fenn lévőket keressétek, ahol a Krisztus van, az Isten jobbján ülve.

2Eszetek a fenn lévőkön járjon, ne a földön levőkön.

3Hiszen meghaltatok, s életetek a Krisztussal együtt rejtve van az Istenben.

4Mikor a Krisztus, aki a mi életünk, láthatóvá lesz, akkor ti is megdicsőülve vele együtt láthatókká lesztek.

5Öljétek el hát földön lévő tagjaitokat, a paráznaságot, tisztátalanságot, szenvedélyt, gonosz vágyat, továbbá a telhetetlenséget, ami bálványimádás.

6Ezekért jön el az Isten haragja.

7Bennük jártatok ti is egykor, mikor ezekből állt az életetek.

8Most azonban tegyétek le ti is mind: a haragot, indulatot, gonoszságot, rágalmazást, szátokból a gyalázatos beszédet.

9Ne hazudjatok egymás ellen, ha egyszer az óembert foglalkozásaival együtt levetkőztétek

10és az újat felöltöttétek, mely annak képére újul meg minduntalan új megismerésre, aki azt teremtette.

11S ebben nincs hellén és zsidó, körülmetélt és körülmetéletlen, barbár, szittya, rabszolga, szabad, hanem minden a Krisztus és mindenekben a Krisztus van.

12Öltsétek fel tehát azért, mert Isten választottai, szentek és szeretettek vagytok, az irgalom gerjedezését, jóságosságot, alázatosságra való törekvést, szelídséget, hosszútűrést.

13Viseljétek el egymást és legyetek kegyelmesek egymáshoz, ha valakinek valaki ellen panasza volna. Ahogy az Úr kegyelmet adott nektek, úgy kegyelmezzetek ti is.

14Mindezekre rá öltsétek fel a szeretetet, mely a legtökéletesebb kötelék.

15A Krisztus békessége legyen a versenybíró szívetekben. Erre a békességre hívtak el titeket egy testben. Háládatosak legyetek.

16A Krisztus igéje gazdagon lakozzék bennetek, teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást, Szellem adta dallamokkal, énekekkel és dalokkal kedvesen énekeljetek szívetekben Istennek.

17Akármit tesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úrnak, Jézusnak nevében tegyetek, s közben adjatok hálát őrajta keresztül Istennek, az Atyának.

18Asszonyok, legyetek férjetek alá vetve, mint az az Úrban illő.

19Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne keseredjetek el ellenük.

20Gyermekek, mindenben hallgassatok szüleitekre, mert ez kedves az Úrban.

21Atyák, ne ingereljétek gyermekeiteket, hogy kedvetlenné ne váljanak.

22Rabszolgák, mindenben fogadjatok szót hús szerint való uraitoknak, ne szemnek szánt szolgálattal, ahogy emberek tetszését szokták keresni, hanem egyszerű szívvel, az Urat félve.

23Ha valami munkát végeztek, azt lelketekből tegyétek, mint akik azt az Úrnak s nem embereknek teszik,

24hisz tudjátok, hogy viszonzásképpen örökrészeteket fogja nektek adni az Úr. Az Úrnak, a Krisztusnak végezzétek rabszolgálatotokat.

25Mert aki igazságtalanságával kárt tesz, azt nyeri el, amit ártott, és ebben nincs személyválogatás.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Colossians 3.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.