1Saul, aki még mindig fújta magából a fenyegetést és a gyilkos dühöt az Úr tanítványai ellen, elment a főpaphoz
2és leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógákhoz, hogy ha bárkit, férfiakat, avagy nőket, ehhez az Úthoz tartozókat találna, megkötözve vihesse Jeruzsálembe.
3Utazás közben történt, hogy amikor közeledett Damaszkuszhoz, a mennyből hirtelen fény villámlotta körül.
4Erre a földre bukott és hangot hallott, amely így szólt hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?”
5„Ki vagy, Uram?” – kérdezte ő, mire ő így felelt: „Én vagyok Jézus, akit üldözöl.
6De most már kelj fel, menj be a városba, s ott majd megmondják neked, mit kell tenned.”
7A vele együtt utazó férfiak némán állottak, hallották ugyan a hangot, de senkit sem láttak.
8Saul felkelt a földről, ám amikor felnyitotta szemét, semmit sem látott, úgyhogy kézen fogva vezették be Damaszkuszba.
9Három napig nem látott, nem evett és nem ivott.
10Volt Damaszkuszban egy Anániás nevű tanítvány. Az Úr látomásban megszólította őt: „Anániás!” „– Itt vagyok, Uram!” – felelte ő,
11mire az Úr így szólt hozzá: „Kelj fel, eredj az Egyenes nevű utcába, ott Júdás házában keresd meg a tárzusinak nevezett Sault. Mert már imádkozik.”
12Saul pedig látomásban látta, hogy egy Anániás nevű férfi megy be hozzá, s reá teszi kezét azért, hogy lásson.
13Ugyanakkor Anániás így szólt: „Uram, sokaktól hallottam e férfi felől, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben.
14Itt is meghatalmazása van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a te nevedet segítségül hívják.”
15De az Úr ezt felelte neki: „Eredj el, mert ő nekem kiválasztott eszközöm arra, hogy nevemet a nemzetek, királyok és Izráel fiai elé vigye.
16Én majd meg fogom neki mutatni, hogy mennyit kell az én nevemért szenvednie.”
17Anániás el is ment, bement a házba és miután kezét Saulra tette, így szólt: „Testvérem, Saul, Jézus, az Úr küldött engem, ki neked azon az úton, amelyen jöttél, megjelent, azért, hogy megjöjjön látásod és megtelj Szent Szellemmel.”
18Erre tüstént, mintha hályog esett volna le Saul szeméről, megjött a látása. Azután felkelt, bemerítkezett
19és miután táplálékot vett magához, megerősödött.
20Egy ideig a Damaszkuszban levő tanítványoknál időzött, és gyülekezeteikben azonnal hirdette Jézust, hogy ő Istennek Fia.
21Akik hallották, mindannyian magukon kívül voltak a csodálkozástól és ezt mondották: „Nem ő volt-e az, aki Jeruzsálemben pusztította azokat, akik ezt a nevet segítségül hívják? Ide is nem azért jött-e, hogy őket megkötözve vigye a főpapokhoz?”
22Saul pedig mindig több hatalomra tett szert, úgyhogy nagy zavarba hozta a Damaszkuszban lakó zsidókat, bebizonyítva, hogy Jézus a Krisztus.
23Mikor már meglehetősen sok idő eltelt, a zsidók összebeszéltek, hogy megölik őt.
24Saulnak azonban tudomására jutott alattomos tervük. Éjjel-nappal szemmel tartották a kapukat, hogy megölhessék.
25Ám a tanítványok fogták őt és éjszaka, gyümölcsös kosárban a falon át leeresztették.
26Mikor Jeruzsálembe megérkezett, ott csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindannyian féltek tőle és nem hitték el, hogy tanítvány.
27Barnabás erre magához vette őt, és az apostolokhoz vezette, elbeszélte nekik, hogy miképp látta meg az úton az Urat és hogy szólott vele, hogy Damaszkuszban miképp szólt nyilvánosan Jézus nevében.
28Idő múltán bejáratos lett náluk, Jeruzsálemben,
29és szabadon szólott az Úr nevében, beszélt, vitatkozott a hellenistákkal, akik rajta voltak, hogy őt elpusztítsák.
30Mikor a testvérek megtudták szándékukat, levitték Sault Cézáreába, és útnak indították Tarzusba.
31Az egész Júdeában, Galileában és Szamáriában az eklézsiának békessége volt s közben épült, az Úr félelmében előrehaladt és a Szent Szellem bátorítása szaporodott benne.
32Amikor Péter e helyeket bejárta, történt, hogy eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
33Ott talált egy Éneász nevű embert, ki nyolc év óta hordágyon fekvő gutaütött volt.
34„Éneász – szólította meg Péter –, meggyógyít téged a Krisztus Jézus. Kelj fel és vesd meg az ágyadat!” Tüstént felkelt.
35A Liddában és Száronban lakók mind látták őt s megtértek az Úrhoz.
36Joppéban volt egy bizonyos nőtanítvány, a neve Tábita, mely lefordítva Dorkászt, azaz Zergét jelent. Jótettek, könyöradományok osztása töltötték be életét.
37Azokban a napokban történt azonban, hogy elerőtlenült és meghalt. Miután megmosták, elhelyezték a felső házban.
38Mivel Lidda közel esik Joppéhoz és a tanítványok meghallották, hogy Péter ott van, két férfit elküldtek hozzá, hogy kérleljék meg: „Késlekedés nélkül jöjj át hozzánk!”
39Péter felkerekedett és elment velük. Amikor megérkezett, felvitték a felső házba, ott eléje álltak az özvegyek valamennyien és sírva mutogatták azokat a köpenyeket és köntösöket, amelyeket még mikor velük volt, Dorkász készített.
40Péter erre mindenkit kiűzött, térdre borult és úgy imádkozott. Azután visszafordult a testhez és ezt mondotta: „Tábita, kelj fel!” Az felnyitotta szemét, és amikor Pétert meglátta, felült.
41Péter a kezét nyújtotta neki, talpra segítette, majd beszólította a szenteket és az özvegyeket, és élve eléjük állította Tábitát.
42A dolog egész Joppéban ismeretessé vált, úgyhogy sokan hittek az Úrban.
43Úgy történt, hogy Péter meglehetősen sok időn át maradt még Joppéban egy bizonyos Simon tímárnál.