Acts 6CSIA

1Ezekben a napokban a tanítványok megszaporodásakor zúgolódás támadt a hellenisták részéről a hebraisták ellen, hogy a mindennapos felszolgálásban az ő özvegyeiket mellőzés érte.

2A tizenkettő erre összehívta a tanítványok sokaságát és így szólt: „Nem Istennek tetsző dolog az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva felszolgáljunk az asztaloknál.

3Szemeljetek ki hát, testvéreink, magatok közül hét olyan férfit, akinek jó híréről tanúságot tesznek, kik Szellemmel és bölcsességgel vannak telve, hogy őket e szükség pótlására beállítsuk,

4mi pedig állandóan az imádkozással és az ige szolgálatával fogunk foglalkozni.”

5Megtetszett a beszéd az egész sokaságnak s kiválasztották Istvánt, egy hittel és Szent Szellemmel telt férfiút, továbbá Fülöpöt, Prokhoruszt, Nikánort, Timónt, Parmenászt és egy antióhiai csatlakozót, Nikolaoszt.

6Ezeket az apostolok elé állították, és azok imádkozás után rájuk tették kezüket.

7Közben meg növekedett az Isten igéjének hatása s a tanítványok száma is igen megszaporodott Jeruzsálemben. A papoknak is nagy tömege hallgatott a hitre.

8István pedig kegyelemmel és hatalommal telten nagy csodákat és jeleket vitt véghez a nép között.

9Előálltak azonban egyesek a libertinusokról elnevezett zsinagógából, továbbá küréneiek, alekszandriaiak, kilikiaiak és ázsiabeliek és vitatkozásba bocsátkoztak Istvánnal,

10de nem volt erejük arra, hogy ellenálljanak annak a bölcsességnek és Szellemnek, amellyel ő beszélt.

11Erre felbujtottak bizonyos férfiakat, hogy azt mondják: „Hallottuk, hogy káromló szavakat szólott Mózes és az Isten ellen.”

12Felindították a népet is, a presbitereket és az írástudókat, rátörtek Istvánra, magukkal vonszolták, és a nagytanács elé vitték,

13majd hamis tanúkat állítottak ellene, kik ezt mondták: „Ez az ember szüntelenül káromló szavakat szólt e szenthely ellen és a törvény ellen.

14Hallottuk, hogy azt mondta: A názáreti Jézus le fogja rombolni ezt a helyet és megváltoztatja azokat a szokásokat, melyeket Mózes adott át nekünk.”

15Egyszer csak a nagytanácsban ülők mind meredten néztek rá és az arcát olyannak látták, mintha angyal orcája volna.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Acts 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.