1Agrippa ekkor így szólt Pálhoz: „Engedelmet kapsz, hogy magad felől beszélj.” Erre Pál kinyújtotta kezét és így védekezett:
2„Boldognak tartom magamat Agrippa király, hogy mindabban, amivel a zsidók vádolnak engem, előtted kell ma védekeznem,
3mivel te nagyon jól ismered a zsidóknak minden szokását és vitakérdését. Azért könyörgöm, hallgass meg engem nagy türelemmel.
4Nemzetem közt is, Jeruzsálemben is tudják az összes zsidók, hogy az én régebbi életmódom ifjúságomtól fogva milyen volt, ha éppen tanúskodni akarnának.
5Mert már előzőleg, sőt kezdettől fogva tudták rólam, hogy a mi istentiszteletünk legpontosabb felekezetének szabályai szerint éltem: farizeus voltam.
6S most is azért a reménységért állok itt vád alá helyezve, melyet Isten atyáinkra vonatkozólag adott,
7s amelyhez a mi tizenkét törzsünk, éjjel-nappal megfeszülten szolgálva, remél eljutni egyszer. Ezért a reménységért vádolnak engem most a zsidók, óh király!
8Hogy is van hát a dolog? Nálatok hihetetlennek ítélik azt, hogy az Isten halottakat támaszt?
9Nos, én magam is arra a véleményre jutottam, hogy a názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges tettet kell véghez vinnem
10és ezt Jeruzsálemben meg is tettem: a főpapoktól nyert meghatalmazással a szentek közül sokakat zárattam börtönökbe, s megöletésükhöz is hozzájárultam szavazatommal,
11amellett az összes zsinagógákban sokszor kínzással kényszerítettem őket arra, hogy káromoljanak. A harag őrjöngővé tett velük szemben, és külországi városokig folytattam ellenük az üldözést.
12Ilyképpen utaztam Damaszkuszba a főpapoktól kapott meghatalmazással és engedéllyel,
13s utazás közben egy délben azt láttam, óh király, hogy a mennyből a nap ragyogását felülhaladó fény sugároz körül engem és azokat, akik velem utaztak.
14Mindannyian a földre estünk és én egy hangot hallottam, mely héber nyelven így szólított meg: Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.
15Azt kérdeztem erre: Ki vagy Uram? Az Úr így felelt: Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.
16Ám kelj fel! Állj a lábadra! Hisz éppen avégett jelentem meg neked, hogy téged előre kezembe vegyelek, és szolgaként és tanúként használjalak annak hirdetésében, amit láttál, s amiért még megjelenek neked.
17Ugyanakkor meg foglak menteni téged a néptől és ama nemzetektől, melyek közé téged küldelek,
18hogy szemüket megnyisd, hogy sötétségből világosságra térítsd őket, sátán fennhatósága alól Istenhez, hogy a belém vetett hit által elvehessék vétkeik bocsánatát és örök részt a megszenteltek között.
19Innen van, király, hogy nem lettem engedetlen az égi látomás iránt,
20hanem először a damaszkusziaknak, aztán a jeruzsálemieknek és a Júda egész földjén, majd a nemzeteknek hirdettem, hogy új felismerésre térjenek és hogy odaforduljanak Istenhez, aztán az új felismerésre téréshez méltó tetteket cselekedjenek.
21Ilyen dolgok miatt fogtak el engem a zsidók a szent helyen és kísérelték meg, hogy meggyilkoljanak.
22Elnyerve, s a mai napig élvezne, az isteni gondviselés oltalmát, itt állok mégis, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak, és semmivel sem mondok többet azoknál, amikről a próféták és Mózes is megmondták már, hogy azoknak meg kell lenniük:
23hogy tudniillik szenvedőnek kell lennie a Krisztusnak, hogy elsőként kell feltámadnia a halottak közül, hogy világosságot kell hirdetnie mind a népnek, mind a nemzeteknek.”
24Amikor Pál védelmére ezeket elmondotta, Fesztusz nagy hangon felkiáltott: „Elment az eszed Pál, a sok tanulás kavarog benned az őrültségig.”
25„Nem vagyok őrült, magasztos Fesztusz – felelte Pál –, hanem igaz és józan szavakat szólok.
26Hiszen ismeri a dolgokat a király is, akihez szabadon szólhatok. Meg vagyok győződve, hogy e dolgok közül semmi sem maradt rejtve őelőle, mert nem valami zugban történtek ezek.
27Hiszel Agrippa király a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.”
28Agrippa erre így szólt Pálhoz: „Rövidesen ráveszel, hogy én is keresztyénként lépjek fel.”
29Mire Pál: „Esdek az Istennek, hogy akár rövidesen, akár hosszabb idő múltán nemcsak te, hanem mindazok, akik ma hallgatnak engem, olyanokká legyenek, amilyen én vagyok, ezeket a bilincseket kivéve.”
30Erre a király, a helytartó, Berniké és a velük ülők felkeltek,
31elvonultak és azt beszélték egymás között, hogy ez az ember semmi olyant nem cselekszik, ami halált vagy bilincset érdemelne.
32Agrippa pedig mondta Fesztusznak: „Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem fellebbezett volna.”