1Eljutottak Derbébe és Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, hívő zsidó asszonynak, de hellén apának fia,
2ki mellett jó bizonyságot tettek a Lisztrában és Ikóniumban élő testvérek.
3Pál azt akarta, hogy Timóteus vele utazzék el, fogta hát és körülmetélte őt a zsidók miatt, kik azokon a helyeken laktak. Mindnyájan tudták ugyanis, hogy hellén volt az apja.
4Amikor átutaztak a városokon, átadták nekik, hogy megőrizzék azokat a rendelkezéseket, melyeket a Jeruzsálembeli apostolok és vének határozatként kimondottak.
5Az eklézsiák eközben napról-napra szilárdultak a hitben és gyarapodtak számban.
6Azután Frígiát és a Galata vidékét járták be, minthogy a Szent Szellem eltiltotta őket attól, hogy Ázsiában szólják az igét.
7Elmentek Mizia mellett, és megkísérelték, hogy Bitiniába utazzanak, de Jézusnak szelleme nem engedte őket.
8Így Mizia mellett elmenvén, Troászba szálltak alá.
9Itt Pál az éjszakában látomást látott: egy macedón férfi állott előtte és kérlelte őt: „Jöjj át Macedóniába és segíts rajtunk.”
10Mihelyt a látomást látta, tüstént azon voltunk, hogy Macedóniába induljunk, mert úgy következtettünk, hogy az Isten arra hívott minket, hogy a macedónoknak szóljuk az örömüzenetet.
11Troászból hajón egyenesen Szamotrákiába siettünk, a következő napon Neápoliszba,
12onnan Filippibe, mely a macedóniai táj első városa, római kolónia. Bizonyos időt ebben a városban töltöttünk.
13Szombatnapon kimentünk a városon kívül egy folyó mellé, ahol – úgy gondoltuk – imádkozás lesz. Leültünk és beszélgettünk az összegyűlt asszonyokkal.
14Az egyik asszony, Lídia nevű, ki Tiatírából való bíborárus és istenfélő volt, hallgatott ránk. Ennek Isten megnyitotta szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál beszél.
15Mihelyt azután ő és a háza bemerítkezett, kérlelni kezdett minket: „Ha úgy ítéltek, hogy én hű vagyok az Úrhoz, jöjjetek be házamba és maradjatok nálam. ” Erőszakkal is kényszerített minket.
16De történt, hogy amikor éppen az imádkozásra mentünk, egy fiatal rabszolgálóval találkoztunk, akiben jós szellem volt, ki jósolgatásával nagy nyereséget szerzett gazdáinak.
17Ez követte Pált és minket, és azt kiáltozta: „Ezek az emberek a legmagasabb Istennek rabszolgái és nektek a menekülés útját hirdetik.”
18Sok napon át tette ezt, végre Pál, mivel ránehezedett a dolog, megfordult és ezt mondta a szellemnek: „A Krisztus Jézus nevével megparancsolom neked, hogy menj ki belőle!” Az abban az órában ki is ment.
19Mikor azonban a lány urai meglátták, hogy remélt nyereségük elveszett, megragadták Pált és Szilást és az elöljárók elé a piacra vonszolták őket.
20Miután katonai parancsnokok elé állították őket, így szóltak: „Ezek az emberek fellázítják városunkat. Zsidó létükre
21olyan erkölcsöket hirdetnek, melyeket nekünk, rómaiaknak sem elfogadnunk, sem megtennünk nem szabad.”
22Ellenük fordult a tömeg is. A parancsnokok erre letépették ruháikat, s megparancsolták, hogy botozzák meg őket.
23Miután sok vesszőcsapást mértek rájuk, börtönbe vetették őket s megparancsolták a foglárnak, hogy biztos őrizet alatt tartsa őket.
24A porkoláb a parancs vétele után a belső tömlöcbe vetette őket és a lábukat biztonság végett kalodába zárta.
25Éjféltájban Pál és Szilás imádkoztak, és énekkel magasztalták Istent, a foglyok pedig hallgatták őket.
26Hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy a tömlöc alapjai is megrendültek, tüstént kinyíltak az összes ajtók és mindnyájuk bilincsei lehullottak.
27A tömlöctartó, ahogy álmából felriadt s meglátta, hogy a tömlöc ajtajai nyitva vannak, kardot rántott és el akarta magát pusztítani, mert azt hitte, hogy a foglyok elmenekültek.
28Pál azonban hangosan rákiáltott: „Ne tégy magadban semmi kárt, mert mindnyájan itt vagyunk.”
29Az erre világosságot kért és beugrott. Reszketve borult Pál és Szilás elé,
30majd kivezette őket és így szólott: „Uraim, mit kell tennem, hogy megmeneküljek?”
31„Higgy az Úrban, Jézusban – felelték azok – s megmenekülsz te is, a házad is.”
32Azután az Isten igéjét szólták mindazoknak, akik a házában voltak.
33A porkoláb azután az éjszakának még abban az órájában magához fogadta őket, és sebeiket kimosta. Nyomban be is merítkeztek, ő is, az övéi is mindannyian.
34Majd felvezette őket házába, asztalt tett eléjük és egész házával ujjongott, hogy Istenben hívővé lehetett.
35Mikor kinappalodott, a katonai parancsnokok ily üzenettel küldötték oda a poroszlókat: „Bocsásd el azokat az embereket!”
36A tömlöctartó közölte e szavakat Pállal: „A katonai parancsnokok ideüzentek, hogy el kell titeket bocsátani. Most hát induljatok el, utazzatok el békességgel!”
37De Pál így szólott hozzájuk: „Elítéletlenül nyilvánosan megverettek minket, s noha római polgárok vagyunk, tömlöcbe vetettek, most pedig titkon űznek ki bennünket. Ez így nem megy. Jöjjenek el maguk a parancsnokok és vezessenek ki bennünket!”
38A poroszlók hírül vitték a parancsnokoknak e szavakat. Mikor azok meghallották, megijedtek amiatt, hogy rómaiak.
39Elmentek hát és szívükre beszéltek, majd kivezették, és kérlelni kezdték őket, hogy távozzanak el a városból.
40Erre kimentek a tömlöcből és bementek Lídiához. Ahogy meglátták a testvéreket, bátorították őket. Azután eltávoztak a városból.