1Tudjuk ugyanis, hogy ha a sátor, mely a mi földi házunk, felbomol, Istentől való lakásunk van, nem kézzel csinált örök épület a mennyekben.
2Hiszen éppen az kelti fel sóhajtozásunkat, hogy epekedünk azért, hogy mennyei lakásunkat ráhúzhassuk a földire,
3ha ugyan bár felöltözötten, nem fogunk mezíteleneknek találtatni.
4Mert már azalatt, amíg a földi sátorban vagyunk, megterhelten sóhajtozunk, amennyiben nem levetkőzni vágyunk, – hanem a szennyből valót a földire ráölteni, hogy azt, ami halandó, elnyelje az élet.
5Ugyanaz az Isten készített el minket erre, aki a Szellemet is foglalóul adta nekünk.
6Mivel tehát mindenkor bizakodunk és tudjuk, hogy amikor a testben otthon vagyunk, az Úrtól elszakítva idegenben vagyunk,
7– s mert a hit vezet járásunkban és nem a látás,
8bízunk, és inkább tetszenék, hogy kiköltözzünk a testből és otthon legyünk az Úrnál.
9Ezért becsvágyunkat is abba helyezzük, hogy akár otthon vagyunk, akár távol vagyunk, neki tessünk.
10Mert mindannyiunknak láthatókká kell lennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki aszerint kapja meg jutalmát, amit a testén át művelt, a jót is, a hitványat is.
11Mivel tehát az Úr félelmét ismerjük, embereket meggyőzni igyekszünk, de az Isten előtt láthatók vagyunk, remélem, hogy lelkiismeretetek előtt is láthatók vagyunk.
12Nem ajánljuk magunkat ismét nektek, hanem alkalmat adunk nektek arra, hogy velünk dicsekedhessetek, hogy ez támaszul szolgáljon néktek azokkal szemben, akik külső megjelenéssel dicsekednek és nem szívvel.
13Hiszen, ha magunkon kívül vagyunk, Istennek tárulunk fel, ha eszünknél vagyunk, nektek.
14Mert a Krisztus szerelme szorongat minket, mikor azt a döntést hozzuk, hogy ha egy mindenkiért meghalt, következőleg mindenki meghalt.
15S az az egy azért halt meg mindenkiért, hogy azok, akik élnek, ne magukért éljenek, hanem annak, aki meghalt és feltámadt értük.
16Így hát, mi mostantól kezdve senkit sem ismerünk hús szerint. Ha a Krisztust ismertük is hús szerint, most már többé nem ismerjük.
17Így hát, ha valaki a Krisztusban van, új teremtés, a régiek elmúltak, íme új állt elő.
18De mindez Istenből támadt, aki a Krisztuson keresztül minket magával kibékített és a kibékítés szolgálatát ránk bízta.
19Isten volt a Krisztusban, amikor a világot magával kibékítette, amikor nem számította fel nekik az eleséseket, sőt belénk helyezte a kibékítés igéjét.
20A Krisztus helyett járunk tehát követségben, mintha Isten kérlelne titeket rajtunk keresztül, a Krisztus helyett kérlelünk titeket: Béküljetek ki Istennel!
21Azt, aki vétket nem ismert, helyettünk vétekké tette, hogy benne Isten igazságosságává legyünk.