1Pál, a Krisztus Jézusnak Isten akarata által apostola és Timóteus testvér az Isten Korintusban lévő egyházának az egész Ahájában lakó összes szentekkel együtt.
2Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Krisztus Jézus Úrtól.
3Áldott az Isten és Urunknak a Krisztus Jézusnak Atyja, az irgalmazások Atyja és mindenféle vigasztalásnak Istene,
4ki minden szorongattatásunkban megvigasztal bennünket, hogy mi meg azzal a vigasztalással, mellyel bennünket, magunkat Isten vigasztal, a mindenféle szorongattatásban levőket vigasztalhassuk.
5Mert mint ahogy a Krisztus szenvedése irányunkban túláradó mértékű, úgy a Krisztus által vigasztalásunk is túláradó.
6Akár szorongatnak minket, az a ti vigasztalástokért és szabadulástokért van, akár vigasztalnak, a ti vigasztalástokért van, ami ugyanazoknak a szenvedéseknek állhatatos elviselését munkálja bennetek, amelyeket mi is szenvedünk.
7A rátok vonatkozó reménységünk pedig szilárd, tudván, hogy amint a szenvedésekben részestársak vagytok, úgy a vigasztalásban is.
8Azt akarjuk ugyanis testvéreim, hogy tudjatok szorongattatásunkról, mely Ázsiában esett rajtunk, hogy képességünket messze felülmúló teher nehezedett reánk, úgyhogy még életben maradásunk felől is kétségben voltunk.
9Sőt kimondtuk már magunkban a halálos ítéletet is magunk felől, hogy bizodalmunk ne magunkban legyen, hanem abban az Istenben, aki a halottakat feltámasztja.
10Ő ragadott ki bennünket ekkor a halálból, s ki is fog ragadni. Benne van a reményünk, hogy ezután is ki fog ragadni,
11ha imádságotokkal ti is segítségünkre lesztek, hogy azért a kegyelemért, mely sokakért esett reánk, sok személyből fakadjon hála mi miattunk.
12Mert a mi dicsekedésünk, a mi lelkiismeretünk bizonyságtétele abban áll, hogy isteni szentségben és napfénytiszta őszinteséggel nem a hús bölcsességével, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világban, leginkább nálatok.
13Mert nem írunk egyébről nektek, mint amit pontosan ismertek, sőt, amire ráismertek és remélem, hogy mindvégig felismeritek majd,
14mint ahogy legalább részben már kiismertetek minket, mert hiszen dicsekesztek velünk, mint ahogy mi is fogunk veletek Urunknak, Jézusnak napján.
15Azzal a bizakodással szándékoztam én korábban hozzátok menni, hogy második kegyelemben részesüljetek,
16hogy rajtatok keresztül elmehetek Macedóniába és Macedóniából újra hozzátok mehetek, hogy azután ti indítsatok útnak Júdeába.
17Mikor ez a szándék bennem volt, vajon könnyelműség vezetett? Vagy amit szándékozom, a hús indítására szándékozom? Hogy nálam az „igen-igen” „nem-nem” is lehet?
18De hű az Isten, aki tanú rá, hogy hozzátok intézett szavunk nem igen és nem volt.
19Mert az Isten Fia, a Krisztus Jézus, akit mi, én, Szilvánusz és Timóteus köztetek hirdettünk, nem lett Igenné és Nemmé, hanem az Igen valósult meg benne.
20Mert ahány ígérete van az Istennek, az mind igenné lett őbenne, azért Ámen is ő általa lesz meg, Istennek dicsőségül, rajtunk keresztül.
21Az pedig, aki bennünket veletek együtt a Krisztusban megszilárdít, és aki fel is kent bennünket, Isten maga.
22Ő az, aki el is pecsételt minket és szívünkbe adta a Szellem foglalóját.
23Istent hívom tanúul a lelkem mellé, hogy csak azért nem mentem még el Korintusba, mert kíméltelek titeket.
24Mert mi nem uralkodunk hiteteken, hanem örömötöknek vagyunk munkatársai, mert hisz hit által álltok.