1Hiszen magatok tudjátok testvéreim a mi hozzátok való bevonulásunkról, hogy az nem volt üres tüntetés,
2hanem miután előzőleg szenvedtünk és bántalmazást tűrtünk már, amint tudjátok Filippiben, mi Istenünkből sok küzdelem között bátorságot merítettünk arra, hogy szabadon szóljuk nektek az Isten örömüzenetét.
3A mi megbátorodásunk oka azonban sem tévelygés, sem tisztátalanság, sem ármány nem volt,
4ellenkezőleg annak megfelelően, hogy Isten kipróbált már bennünket afelől, hogy ránk bízhatja-e az örömüzenetet, mi sem úgy beszélünk, mint akik emberek tetszését keresik, hanem Istenét, aki próbára teszi szívünket.
5Mert amint tudjátok, sem hízelgéshez nem folyamodtunk soha, sem haszonlesést nem lepleztünk valami látszattal, az Isten rá a tanú,
6sem emberektől nem kerestünk dicsőséget, tőletek sem, másoktól sem,
7noha mint a Krisztus apostolai tekintélyünk súlyával léphettünk volna fel, hanem nyájasokká lettünk közöttetek, mint ahogy dajka melengeti a gyermekeit.
8Így utánatok való epekedésünkben úgy láttuk helyesnek, hogy ne csak az Isten örömüzenetét adjuk át nektek, hanem a magunk lelkét is, mert szeretteinkké lettetek.
9Emlékezzetek csak vissza fáradozásunkra és vesződésünkre, hogy éjjel-nappal dolgoztunk, hogy közületek senkit meg ne terheljünk, és úgy hirdettük nektek az Isten örömüzenetét.
10Ti vagytok a tanúink és az Isten, hogy milyen jámborok, igazságosak és feddhetetlenek voltunk veletek hívőkkel szemben,
11hogy tudjátok is, hogy, mint apa gyermekeit, úgy kérleltünk egyenként titeket,
12intettünk, (buzdítottunk) benneteket, és tanúságot tettünk arról, hogy méltóan kell járnotok ahhoz az Istenhez, aki királyságába és dicsőségébe elhívott benneteket.
13Ezért adunk hát mi is szakadatlanul hálát az Istennek, hogy amikor Isten szavát úgy, ahogy mi hirdettük, felfogtátok, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem igazán úgy, mint Isten szavát, aki maga munkálkodik bennetek, hívőkben.
14Mert hiszen ti testvéreim, az Isten Júdeabeli eklézsiáinak a Krisztus Jézusban utánzóivá lettetek, mert ti ugyanúgy szenvedtetek saját törzsetek tagjaitól, ahogy a júdabeliek is szenvedtek a zsidóktól,
15ugyanazoktól, akik az Urat, Jézust is megölték, a prófétákat is, minket pedig üldöztek, és Istennek sem tetszenek és minden emberrel szemben állanak,
16akik megakadályoznak minket abban, hogy a nemzeteknek szóljunk, hogy azok megmeneküljenek, és ezzel vétkeik mértékét mindenkorra betöltik. Végül is eljött rájuk a harag.
17Mi azonban testvéreim, miután egy rövid időre megfosztottak bennünket tőletek – arcra csak, nem szívben – (és árvákká tettek) nagy vágyakozásunkban, csak annál serényebben igyekeztünk meglátni orcátokat.
18Ezért el akartunk menni hozzátok, – én Pál, egyszer is, kétszer is – de megakadályozott minket a sátán.
19Pedig hát ki lesz a mi reménységünk, örömünk vagy dicsekvésünk koszorúja, Urunknak, Jézusnak színe előtt az ő megjelenésekor? Vajon nem éppen ti?
20Hiszen ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.