1ISTEN MEGTARTJA A SZÖVETSÉGI HŰSÉGET A ZSIDÓK HŰTLENSÉGE ELLENÉRE IS, DE EZ NEM SZOLGÁL MENTSÉGÜL A ZSIDÓKNAK Micsoda elsőbbségük van tehát a zsidóknak a pogányok fölött, avagy mi a haszna a körülmetéltségnek?
2Minden tekintetben sok. Főképpen az, hogy őreájuk bízatott Istennek kijelentett igéje.
3De hogyan értsük azt, hogy ha a zsidók közül némelyek hűtelenné lettek, azoknak hűtlensége tán csak nem szünteti meg Istennek szövetségi hűségét?
4Semmiképpen sem! Sőt inkább az tűnjék ki, hogy Isten igaz, ha minden ember hazug is, amint meg van írva, hogy: Minden szavad igaznak találtassák és győzedelmeskedjél, amikor perbe szállnak veled. (Zsoltár 51:6)
5Ha pedig a mi igazságtalanságunk azt teszi nyilvánvalóvá, hogy Isten igazságos, mit szóljunk ahhoz? Tán csak nem azt (amit az emberek mondani szoktak), hogy Isten igazságtalan, amikor reánk árasztja haragját?
6Semmiképpen sem! Mert akkor hogyan lehetne Isten a világot ítélő bíró?
7Ha pedig Istennek igaz-volta az én hazug-voltom által csak még nagyobbnak bizonyult az Ő dicsőségére, akkor én miért ítéltetem meg még mindig úgy, mint valami bűnös?
8Tán csak nem úgy van, ahogyan minket rossz hírbe kevernek, és ahogyan azt némelyek hajtogatják, hogy mi azt mondjuk: Cselekedjük a rosszat, hogy abból jó származzék? Az ilyesmit mondókat méltán sújtja az igazságos (isteni) ítélet.
9AZ EGÉSZ VILÁG: ZSIDÓK ÉS GÖRÖGÖK BŰNÖSEK ÉS KÁRHOZATRA MÉLTÓK Hogy-mint van hát ez a dolog? Van nékünk (zsidóknak) valami védelmünkre szolgáló elsőbbségünk? Nincs, bizonyosan nincs; hiszen már előbb hangoztattuk azt a vádat, hogy mind a zsidók mind a görögök valamennyien a bűn hatalma alatt roskadoznak,
10úgy amint meg van írva: „Nincs megigazult (istenfélő), nincs egyetlen egy sem,
11nincs, aki értelmes, nincs, aki keresi az Istent;
12valamennyien elhajoltak Istentől, mind együtt haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekszik, nincs egyetlen egy sem\. (Zsoltár 14:1.3)
13„Nyitott sír a torkuk, nyelvükkel csalárdságot szólnak\. (Zsoltár 5:10; 140:4) „Kígyóméreg van az ajkukon.
14Szájuk átkozódással és keserű szavakkal van tele\. (Zsoltár 10:7)
15„Lábuk gyors a vérontásra;
16útjukon pusztulás és nyomorúság van,
17és a békességnek útját nem ismerik\. (Ésaiás 59:7-8; Péld. 1:16)
18„Szemük előtt nincs istenfélelem\. (Zsoltár 36:2)
19Tudjuk pedig, hogy a törvény amit csak mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy minden száj megnémuljon, és hogy Isten előtt az egész világ büntetésre méltóvá legyen;
20azért hát a törvény cselekvése által Isten színe előtt senki sem igazul meg; mert a törvény által csak a bűn megismerése (bűnös voltunk elismerése) érhető el.
21CSUPÁNCSAK ISTEN KEGYELMÉBŐL, JÉZUS KRISZTUSBAN BÍZÓ HIT ÁLTAL IGAZULUNK MEG Most azonban a törvény mellőzésével kijelentetett Istennek igazságossága, és erről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;
22Istennek igazságossága pedig a Jézus Krisztusban bízó hit által mind azoké, akik hisznek; éspedig különbségtétel nélkül:
23hiszen valamennyien vétkeztek, és azért Isten dicsősége nélkül szűkölködnek;
24most azonban megigazultak ingyen az Ő kegyelméből, Jézus Krisztus által, aki megváltotta őket a bűntől.
25Mert az Isten Jézust az Ő vére által engesztelőül rendelte (azoknak, akik) hit által (megigazulnak) éspedig azért, hogy megmutassa az Ő igazságosságát, mert az előbb elkövetett bűnök
26az Isten hosszútűrésének idején büntetlenek maradtak, - (mondom) hogy az Ő igazságosságát a mostani időben mutassa meg, azt hogy ő igaz és meg; igazítja azt, aki hisz Jézusban
27Hol van hát a dicsekedés? Lehetetlenné vált. Miféle törvény által? A cselekedeteket kívánó törvény által? Nem, hanem a hitet kívánó törvény által.
28Azt gondoljuk ugyanis, hogy hit által igazul meg az ember, függetlenül a törvény cselekvésétől.
29Avagy Isten csupáncsak a zsidók Istene? Nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is!
30Mert valóban az egy Isten az, aki a körülmetélteket meg fogja igazítani hitből, és a körülmetéletlen pogányokat a hit által.
31Hiábavalóvá tesszük tehát a törvényt a hit által? Semmiképpen sem! Sőt inkább megerősítjük a törvényt.