1Azért, szeretett atyámfiai, akik után olyan nagyon vágyódom, ti az én örömöm és koronám, így álljatok meg szilárdan az Úrral való közösségben, szeretteim!
2PÁL INTI A FILIPPIEKET EGYETÉRTÉSRE, AZ ÚRBAN VALÓ ÖRVENDEZÉSRE, AZ ÚRNAK IMÁDSÁGGAL VALÓ VÁRÁSÁRA Evodiát intem, Szüntükhét is intem, hogy az Úrral való közösségükben jussanak egyetértésre.
3Nagyon kérlek téged is hűséges szolgatársam, légy segítségül nékik, mint akik az evangélium ügyében együtt küzdöttek velem s Kelemennel és az én többi munkatársammal, akiknek neve ott van az élet könyvében.
4Örvendezzetek az Úrban mindenkor; ismét mondom: örvendezzetek!
5A ti jóságotok ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
6Semmi miatt ne aggódjatok, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben hálaadással tárjátok Isten elé a ti kéréseiteket.
7És az Istennek békessége, amely minden értelmet felülhalad, a Jézus Krisztus által meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat.
8És végül atyámfiai: ami igaz, ami tiszteletreméltó, ami igazságos, ami tiszta, ami kedves, amit jólesik hallani, ha van valami erény, és ha van valami helyeslésre méltó, - azon gondolkodjatok!
9Amiket éntőlem tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene tivéletek lesz.
10PÁL MEGKÖSZÖNI A FILIPPIEK GONDOSKODÓ ADOMÁNYÁT, ÉS ÁLDÁSSAL KÖSZÖNTI ŐKET Nagyon örvendezek az Úrban, hogy végre-valahára még egyszer olyan jómódba jutottatok, hogy rólam gondoskodhattok; erre ugyan mindig gondoltatok, de nem volt rá alkalmatok.
11Nem a szűkölködés mondatja ezt velem; és ugyanis megtanultam, hogy abban az állapotban, amelyben éppen vagyok, megelégedett legyek.
12Tudok szűkölködni is, tudok bővelkedni is; mindenféle állapotba és mindenféle körülménybe be vagyok avatva: a jóllakásba is, az éhezésbe is, a bővelkedésbe is, a szűkölködésbe is.
13Mindenre van erőm Krisztus által, aki engemet erőssé tesz.
14Mégis jól tettétek, hogy szorultságomban (gondoskodástokkal) részesekké lettetek.
15Ti filippiek ugyanis tudjátok, hogy evangéliomhirdetésemnek kezdetén, amikor Mákedoniából elmentem, egyetlen eklézsia sem tartott énvelem adás és elfogadás tekintetében kapcsolatot, csupáncsak ti,
16mert Thesszálonikában létem alkalmával egyszer, sőt másodszor is küldtetek nékem adományt szűkölködésem enyhítésére.
17Nem azt mondom én, hogy sóvárgok az adományra, hanem azt, hogy sóvárgok arra a gyümölcsre, amely sokasodik a ti javatokra.
18Mindent megkaptam és bővelkedem; nagy bőségben élek, amióta Epáphroditosztól átvettem azt, ami tőletek érkezett; olyan a küldeményetek, mint valami kellemes jóillat, Istennek tetsző kedves áldozat.
19Az én Istenem pedig az Ő gazdagsága szerint Jézus Krisztus által dicsőségesen, bőven megad majd tinéktek mindent, amire szükségetek van.
20Istennek a mi Atyánknak legyen dicsőség örökkön-örökké! Ámen.
21Köszöntsetek minden szentet, aki Jézus Krisztushoz tartozik. Köszöntenek titeket a velem lévő atyafiak.
22Köszöntenek titeket a szentek valamennyien, főként a császári udvarból valók.
23Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel!