Philippians 2BUZ

1AZ EKLÉZSIA TAGJAI EGYETÉRTÉSBEN ÉLJENEK, UGYANAZT AZ ÉRZÜLETET TANÚSÍTSÁK EGYMÁS IRÁNT, AMELY KRISZTUSBAN VOLT Ha tehát van valami helye köztünk a keresztyéni intésnek, ha a szeretet nyújthat némi vigasztalást, ha a Szentlélek valamelyes közösségbe fűz minket, ha ér még valamit a szíves és sóvárgó együttérzés, -

2tegyétek teljessé az én örömömet azáltal, hogy ugyanúgy gondolkodjatok és érezzetek, egymást egyenlőképpen szeretvén, egyetértésben éljetek, közös gondotok legyen a ti egységetek;

3ne vezéreljen titeket sem haszonlesés, sem hiú dicsőségvágy, hanem egymást alázatosan magatoknál különbnek tartsátok;

4ne nézze ki-ki csak a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is.

5Ugyanazt az érzületet tanúsítsátok egymás iránt, mint amely Jézus Krisztusban is volt.

6Ő jóllehet isteni formában (isteni minőségű életet) élt, nem tekintette tőle el nem ragadható birtokának azt, hogy ő Istennel egyenlő,

7hanem megüresítette magát, szolgai formát vett föl. Hasonlóvá lett az emberekhez,

8és amikor úgy jelent meg mint egy ember, megalázta magát és engedelmes volt mindhalálig, - a keresztfán elszenvedett halálig.

9Azért Isten is felmagasztalta Őt, és azt a nevet ajándékozta néki, amely minden névnek felette vagyon,

10hogy Jézusnak arra a nevére mindenki boruljon térdre - mennyeiek, földiek, föld alattiak -,

11és minden nyelv vallja: Jézus Krisztus Úr az Atya Istennek dicsőségére.

12AZ EKLÉZSIA TAGJAI TÖREKEDJENEK ÜDVÖSSÉGÜK ELÉRÉSÉRE, ÉLJENEK FEDDHETETLENÜL, TISZTÁN, HOGY PÁL DICSEKEDHESSEK VELÜK MINT ISTENNEK FELAJÁNLOTT ÁLDOZATTAL Azért szeretteim, amint mindenkor engedelmeskedtetek nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, az én távollétemben: félelemmel és rettegéssel törekedjetek az üdvösségre;

13mert hiszen Isten az, aki munkálja tibennetek azt, hogy akarjátok is a ti üdvösségteket, és törekedjetek is annak elérésére, hogy az Ő jótetszését megnyerjétek. (Lk 2:14; Mt 11:26)

14Mindent zúgolódás nélkül és tétovázás nélkül cselekedjetek,

15hogy feddhetetlenek és tiszták legyetek, Istennek semmivel nem vádolható gyermekei e hamis és romlott nemzedék közepette, akik közt fényletek mint csillagok a világmindenségben,

16mint olyanok, akik ragaszkodtok az életnek beszédéhez, hogy dicsekedhessem Krisztusnak ama napján, hogy nem hiába futottam és nem hiába fáradoztam.

17És ha vérem kiontatik is italáldozatként, akkor amikor mint áldozó pap a ti hiteteket Istennek áldozatul felajánlom, - annak csak örülök és tivéletek mindnyájatokkal együtt örvendezek;

18ugyanígy ti is örüljetek és velem együtt örvendezzetek.

19PÁL ELKÜLDI TIMOTHEUST A FILIPPIEKHEZ ÉS EPÁPHRODITOSZT HAZAKÜLDI FILIPPIBE Az Úr Jézusban bízva remélem, hogy Timotheust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is bizakodóbbá legyek, amikor megtudom tőle, hogyan és mint vagytok.

20Mert nincs itt velem senki őhozzá hasonló gondolkodású ember, aki olyan szívesen elintézné ügyeiteket, mint ő,

21mert a többi mind csak a maga hasznával törődik, nem a Jézus Krisztus ügyével.

22Az ő kipróbált voltát azonban ismeritek, hogy amint atyjának segít a gyermek, úgy szolgált ő velem együtt az evangéliom ügyében.

23Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogy mi történik velem.

24Bízom az Úrban, hogy énmagam is csakhamar megérkezem hozzátok.

25Szükségesnek tartottam azonban, hogy Epáphroditosz atyámfiát, munkatársamat és bajtársamat, a ti küldötteteket, szűkölködésemben megsegítő adományotok elhozóját hazaküldjem hozzátok,

26minthogy vágyódott mindnyájatok után és nyugtalankodott amiatt, hogy megtudtátok, hogy megbetegedett.

27Mert csakugyan halálos betegségbe esett; Isten azonban könyörült rajta; de nemcsak őrajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomat ne tetézze szomorúság.

28Nagy sietve hazaküldtem tehát őt, hogy őt meglátván, ismét örvendezzetek, és engemet is kevesebb gond emésszen.

29Fogadjátok őt az Úrban bízó teljes örömmel; és az ilyen embereket becsüljétek meg,

30mert ő a Krisztus ügyéért fáradozva majdnem halálra jutott, amikor kockáztatta életét, hogy elvégezze a körülöttem buzgólkodó szolgálatban azt, amit ti nem tudtatok elvégezni.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Philippians 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.