Galatians 5BUZ

1Krisztus megszabadított minket, hogy szabadságban éljünk! Álljatok meg tehát szilárdan (a szabadságban), és ne tűrjétek, hogy ismét szolgaság igájába fogjanak titeket.

2AKI AZ ÓTESTAMENTUMI TÖRVÉNY ÁLTAL AKAR MEGIGAZULNI, AZ ELSZAKAD KRISZTUSTÓL Íme, én Pál mondom azt néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem fog néktek használni.

3Ismét tanúbizonyságot teszek pedig minden körülmetélt embernek, hogy az aki körülmetélkedik, az egész törvény megtartására kötelezi magát.

4Ti, akik a törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, kiestetek a kegyelemből.

5Mi (keresztyének) ugyanis a Lélek által hittel várjuk a megigazulást, és reméljük annak elérkezését.

6Mert ha Jézus Krisztussal közösségben élünk, nem fontos akkor sem a körülmetéltség, sem a körülmetéletlenség, hanem csupán a szeretet által munkálkodó hit.

7Jól futottatok; kicsoda akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek?

8Az igazságtól elcsábító hitetés nem a titeket üdvösségre elhívó Istentől származik.

9Egy kevés kovász a tésztát teljesen megkovászosítja.

10Egy lévén veletek az Úrban, bízom bennetek, hogy ezután nem fogtok másképpen gondolkodni, mint én; aki azonban hamis tanítással zavarba ejt titeket, annak bárki légyen is az, el kell szenvednie Istentől a kárhoztató ítéletet.

11Ha pedig én, atyámfiai, még hirdetem a körülmetélkedés szükségességét (mint némelyek állítják), akkor miért üldöznek? Hiszen akkor nincsen ok a keresztről szóló igehirdetésem miatt való botránkozásra.

12Óh, bárcsak azonnal kiheréltetnék magukat azok, akik titeket bujtogatnak.

13SZABADSÁGRA HÍVATTATTUNK EL Ti atyámfiai, szabadságra hívattatok el; de a szabadság ne legyen ürügy arra, hogy testi bűnöket kövessetek el, hanem a szabadság az, hogy: szeretettel szolgáljatok egymásnak.

14Mert az egész törvény ebben az egy mondatban foglaltatott össze: Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. (III. Mózes 19:18)

15De ha egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást teljesen el ne emésszétek.

16MI A LÉLEK ÁLTAL ELÉNK SZABOTT ÉLETET ÉLJÜK Mondom néktek: Lélek szerint éljetek, és semmiképpen ne vigyétek véghez a testnek gonosz kívánságát.

17Mert a test ellene tör a Léleknek, a Lélek meg a testnek; ezek ugyanis harcban állnak egymással, hogy ne cselekedhessétek azokat, amiket akartok.

18De ha a Lélek vezetésére bízzátok magatokat, akkor nem vagytok törvény alatt.

19A testnek (bűnös testi kívánságoknak) cselekedetei pedig jól ismertek; ilyenfélék: paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,

20bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, veszekedés, féltékenység, harag, haszonlesés, egyenetlenség, pártoskodás,

21irigység, iszákosság, dőzsölő lakmározás és ezekhez hasonlók. Az ilyesmikről már előre megmondom néktek, amint régebben is megmondtam, hogy akik efféléket mívelnek, Istennek országát nem fogják örökölni.

22A Lélek gyümölcse ellenben ez: szeretet, öröm, békesség, türelem, szelídség, jóság, hűség, szívesség, mértékletesség.

23Az ilyen erények cselekvői nincsenek alávetve a törvénynek.

24Akik pedig Jézus Krisztuséi, keresztre szegezték testüket s annak indulatait és kívánságait is.

25Ha a Lélek által élünk, a Lélek által elénk szabott életet éljünk.

26Ne legyünk hiábavaló dicsőségre vágyakozók, sem egymást ingerlők, sem egymásra irigykedők.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 5.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.