Ephesians 6BUZ

1Ti gyermekek, fogadjatok szót a szüleiteknek, mert az a helyes.

2Tiszteld atyádat és anyádat, ez az első parancsolat, hogy - amint az isteni ígéret mondja, -

3jól legyen tenéked dolgod, és hosszú életű légy a földön. (V. Mózes 5:16)

4Ti atyák pedig, gyermekeiteket ne ingereljétek haragra, hanem inkább keresztyén fegyelmezéssel és intéssel neveljétek őket.

5Ti szolgák, félelemmel és rettegéssel, becsületes szívvel és engedelmesen hallgassatok a ti test szerint való uraitokra, úgy mint ahogy Krisztusra hallgattatok,

6vagyis ne színre szemre, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztusnak szolgái, akik szívesen cselekszik Istennek akaratát,

7jóakarattal, mint akik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek,

8mert tudjátok, hogy mindenki, ha valami jót cselekszik, azt kapja majd az Úrtól akár szolga, akár szabad.

9Ti pedig urak, ugyanazt cselekedjétek ővelük, és hagyjátok abba a fenyegető szidalmazást, mert tudjátok, hogy őnekik is meg tinéktek is Uratok van a mennyben, és Ő nem személyválogató.

10HARCOLD A HIT NEMES HARCÁT Végezetül, erősödjetek meg az Úrral való közösség által és az Ő hatalmas ereje által.

11Öltözzétek fel az Istennek teljes fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördögnek csalárdságával szemben;

12mert nem embereknek ellenségeskedése ellen kell minékünk harcolnunk, hanem az (ördögi) felsőbbségek ellen, a (sátáni) hatalmasságok ellen, azaz a sötétség világának uralkodói ellen, a gonoszságnak a magasságban lakozó szellemei ellen.

13Azért vegyétek föl az Istennek teljes fegyverzetét, hogy tudjatok ellenállni ama gonosz napon, és minden ellenség legyőzése után tudjatok győzők maradni.

14Álljatok tehát helyt harcra készen, övezzétek körül derekatokat az igazsággal, és öltözzétek fel a megigazultságnak páncélját,

15és saruként kössétek lábatokra a békesség evangéliumának hirdetésére való készséget;

16mind ezekhez vegyétek föl a hitnek paizsát, amellyel a Gonosznak minden tüzes nyilát elolthatjátok;

17az üdvösségnek sisakját is vegyétek föl, és a Léleknek kardját, azaz Istennek igéjét.

18Imádkozzatok minden időben a Lélek által sok imádsággal és könyörgéssel, és evégből legyetek éberek teljes állhatatossággal, és könyörögjetek mind a szentekért;

19énérettem is, hogy adassék nékem szó, amikor számat szóra nyitom, hogy bátran megismertessem az evangéliom titkát,

20amelyért én még láncra verve is követségben járok. Imádkozzatok tehát, hogy az evangéliom titkáról olyan bátran szóljak, amint arról szólnom kötelességem.

21A LEVÉL ZÁRÓ SZAVAI Hogy pedig ti is megtudjátok azt, hogy én most hogymint vagyok, és mint munkálkodom, mind azt megjelenti néktek Tükhikosz a szeretett atyafi, és az Úr szolgálatában hű szolgatársam;

22őt azért küldtem el hozzátok (ezzel a Levéllel), hogy tőle megtudjátok, mi van velünk, és hogy megvigasztalja a ti szíveteket.

23Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel együtt Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

24Az isteni kegyelem légyen mind azokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat Jézus Krisztust.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 6.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.