Ephesians 4BUZ

1ŐRIZZÜK MEG AZ EKLÉZSIA EGYSÉGÉT, JÓLLEHET KÜLÖNFÉLE KEGYELMI AJÁNDÉKAINK VANNAK Én, aki fogoly vagyok, mert az Urat szolgálom, arra buzdítalak tehát titeket, hogy amely elhívatással elhívattatok, ahhoz illő módon éljetek:

2teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel; szenvedjétek el egymást szeretettel,

3igyekezzetek a Lélek által adott egységet a békességnek kötelékével megőrizni;

4egy test van csak és egy Lélek, mint ahogy elhívatástok alkalmával is egy reménységre hívattatok el;

5csak egy Úr van, egy hit, egy keresztség,

6mindenkinek egy Istene és Atyja, aki felette van mindnyájunknak és munkálkodik mindnyájunk által és mindnyájunkban.

7A kegyelem pedig mindegyikünknek a szerint a mérték szerint adatott, amint azt Krisztus ajándékozta.

8Azért mondja az írás (Zsoltár 68:19): Fölment a magasságba, és foglyokat vitt fogságba, ajándékot adott az embereknek.

9Az, hogy Ő „fölment\, mi mást jelent, mint azt, hogy (előbb) le is ment a földnek alsóbb részeibe?

10Aki lement, ugyanaz, mint aki fel is ment, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget.

11És Ő rendelt némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, némelyeket evangélistákul, másokat pásztorokul és tanítókul,

12hogy a szenteket felkészítse a szolgálat munkájára, a Krisztus testének (az egyháznak) építésére,

13amíg valamennyien eljutunk a hitünkben és az Isten Fiának megismerésében való egységre, érett férfiúságra, arra a nagykorúságra, amelyben elérjük Krisztus teljességét,

14hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket a tanításnak mindenféle szele, valamint az embereknek csalárdsága, ravaszkodása hullámként idestova hány-vet, űz-hajt, hogy alattomosan megtévesszen,

15hanem szeretettel mondjuk meg az igazat, és minden tekintetben forrjunk össze azzal, aki a fej azaz Krisztussal;

16Őtőle kapja az erőt az egész test a növekedéshez, Őtőle, aki egybeszerkeszti és a különböző ízületek segítségével összetartja az egész testet, a test minden egyes tagjának a maga mértéke szerint való hathatós közremunkálkodásával, hogy a test eképpen szeretet által építse önmagát.

17A HIVŐ EMBER MEGÚJULT ÉLETE Azt mondom azért, és az Úr nevében kérlek titeket: többé ne éljetek úgy, mint ahogyan az elméjüknek hiábavalóságában élő pogányok élnek.

18Értelmük meghomályosodott, az isteni élettől elidegenültek a bennük lévő tudatlanság miatt és szívüknek megkeményedése miatt.

19Lelkiismeretük elhalt, dőzsölésre, mindenféle tisztátalanságnak nyereségvágyból való cselekvésére vetemedtek.

20De ti ilyesmit nem tanultatok Krisztusról,

21ha ugyan hallottatok Őfelőle, és az Ő tanítása eljutott tihozzátok, - márpedig Jézusban van az igazság, -

22vagyis az, hogy: levetkeztétek a régebbi életetek szerint élő, de a csalárd kívánságok miatt romlandó óembert,

23és az, hogy: a Lélek által meg kellett újulnia a ti gondolkodástoknak,

24és az, hogy: fel kellett öltöznötök azt az újembert, aki Isten képére teremtetett, és az isteni igazságosságnak (kegyességnek) megfelelően megigazultan és szentül él.

25A HIVŐ EMBER MEGÚJULT ÉLETÉNEK SZABÁLYA Azért vétkezzétek le a hazugságot, és az igazságot mondjátok egymásnak, mert mindnyájan egy testnek (az eklézsiának) vagyunk tagjai.

26Ám haragudjatok, de a harag ne sodorjon titeket vétkezésbe; a lenyugvó nap már ne lássa a ti haragotokat;

27ne tárjátok ki az ajtótokat az ördög előtt.

28A tolvaj többé ne tolvajkodjék, hanem inkább szorgalmasan dolgozzék, és a saját kezével végezzen jó munkát, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.

29Semmiféle ocsmány beszéd el ne hagyja a ti szátokat, hanem csak az olyan, amely a szükségnek megfelelően jó az építésre, hogy a hallgatók a kegyelem áldásában részesüljenek.

30És ne szomorítsátok meg Istennek Szentlelkét, aki által elpecsételtettetek a megváltás napjára.

31Minden keserűség, dühösség, harag, perpatvar és istenkáromlás távol legyen tőletek minden gonoszsággal együtt.

32Egymáshoz jóságosak, könyörületesek legyetek, és bocsássatok meg egymásnak, amiképpen Isten is megbocsátott néktek Krisztus által.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 4.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.