Ephesians 2BUZ

1HOGYAN ÉLNEK AZ EKLÉZSIÁN KÍVÜL ÉLŐK, ÉS HOGYAN ÉLNEK A KERESZTYÉNEK Titeket (pogányokból lett keresztyéneket) is (a lelki halálból Krisztus által) megelevenített Isten, minthogy halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt;

2azokban éltetek valamikor ennek a bűnei miatt megromlott világnak életmódja szerint, a levegőégben uralkodó hatalmasságnak uralma alatt, vagyis azon korszellem uralma alatt, amely most munkálkodik azokban, akik nem engedelmeskednek az Istennek;

3azok közt (az engedetlenek közt) éltünk valamikor mindnyájan mi is (zsidókból lett keresztyének, és így én Pál is) testünk kívánságaiban; és azt cselekedtük, amit testünk és gonosz gondolataink kívántak, és (Ádámtól örökölt) természetünknél fogva Istennek haragja áradt reánk úgy, mint a többi emberekre is;

4Isten azonban, minthogy Ő könyörületességben gazdag, és nagy szeretettel szeretett minket,

5ámbár vétkeink miatt mi is lelki halottak voltunk, mégis Krisztussal együtt élővé tett, - kegyelemből részesültetek az üdvösségben! -

6és ővele együtt feltámasztott, és Jézus Krisztussal együtt helyet adott nékünk a mennyben,

7hogy az eljövendő időkben megmutathassa az ő kegyelmének túláradó gazdagságát és azt, hogy milyen nagy az Ő mihozzánk Jézus Krisztusban lehajló jósága.

8Mert kegyelemből hit által részesültetek az üdvösségben: és ez nem a ti érdemetek, hanem Istennek ajándéka;

9nem cselekedeteitek jutalma, hogy senki ne dicsekedhessek.

10Mert mi az Ő alkotása vagyunk, arra teremtve, hogy Jézus Krisztussal való közösségben jó cselekedeteket cselekedjünk, amelyeket azért készített el előre az Isten, hogy mi azok cselekvésére szenteljük magunkat.

11AZ EKLÉZSIA EGYSÉGE KRISZTUSNAK ÉS A SZENTLÉLEKNEK MŰVE Azért emlékezzetek meg arról, hogy valamikor ti a testi származás szerint pogányok, - akiket körülmetéletleneknek neveznek amaz úgynevezett és a testen kézzel végzett körülmetéléssel körülmetéltek, -

12ti pogányok abban a régi időben Krisztus nélkül éltetek, izráél vallási közösségéből ki voltatok rekesztve, a szövetségben és annak ígéreteiben nem volt részetek; és ebben a világban reménység nélkül és Isten nélkül éltetek.

13Most azonban a Jézus Krisztussal való közösség által ti, - akik valamikor távollévők voltatok, - a Krisztus vére által közelvalókká lettetek.

14Mert ő a mi békességünk, aki ezt a kétféle népet (a körülmetélteket és a körülmetéletleneket) eggyé tette, és az ellenségeskedést - amely közbevetett választófal volt közöttük, - lerontotta

15azáltal, hogy földi testben töltött életében a törvényt parancsolataival és rendelkezéseivel együtt érvénytelenné tette, hogy a kétféle embert új emberré teremtse Önmagában, békességet szerezvén közöttük,

16és hogy teljesen megbékéltesse mind a kettőt az Istennel egy testben (az eklézsiában) a kereszt által, amelyen megölte az ellenségeskedést.

17Eljött és hirdette az evangéliumot: békességet tinéktek a távollevőknek, és békességet a közelvalóknak;

18mert Őáltala van most már mind a kettőnknek az egy Lélekben való szabad bemenetelünk az Atyához.

19Azért hát ti pogányok többé már nem vagytok idegenek és jövevények, hanem polgártársai vagytok a szenteknek és Istennek házanépe,

20fölépítve az apostolok és próféták által vetett alapkövön, a szegletkő pedig maga Jézus Krisztus;

21az egész épület Őáltala egybeszerkesztve, az Úrban szent templommá növekedik;

22az Ővele való életközösségben ti is együtt épültök Istennek hajlékává, amelyben Isten Szentlelke által jelen van.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Ephesians 2.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.