1A KRISZTUSHOZ FŰZŐ KAPCSOLATUNK RÉVÉN AZ ODAFENNVALÓKKAL KELL TÖRŐDNÜNK Ha tehát feltámasztattatok a Krisztussal együtt, az odafennvalókat keressétek, ahol az Istennek jobbján ülő Krisztus van;
2az odafennvalókra gondoljatok, ne a földön lévőkre.
3Ugyanis meghaltatok, és a ti (új) életetek el van rejtve Krisztussal együtt az Istenben;
4amikor azonban Krisztus, a ti életetek megjelenik, akkor majd ti is Ővele együtt dicsőségben megjelentek.
5AZ EGYES EMBERNEK SZÓLÓ INTELMEK; FŐKÉNT ERKÖLCSI ÉLETÜNK MEGÚJÍTÁSÁRA, AZ ÚJ EMBER FELÖLTÖZÉSÉRE (INDIVIDUÁLIS ETHIKA) Öldököljétek meg azért tagjaitoknak földhöz tapadó kívánságait; a paráznaságot, tisztátalanságot, bűnös szenvedélyt, gonosz vágyat és a kapzsiságot, mert az bálványimádás;
6ilyen bűnök miatt jön ránk az Istennek haragja;
7ezekben a bűnökben jártatok egykor ti is, amikor még ezekben éltetek;
8de most ti is hagyjátok el mind azt; azután a haragot, dühösséget, gonoszságot, szátokból a káromlást és a gyalázatos beszédet.
9Ne károsítsátok meg egymást hazugsággal, minthogy levetkeztétek az óembert (gonosz) cselekedeteivel együtt,
10és felöltöztétek az új embert, aki Teremtőjének képe szerint szüntelenül megújul Teremtőjének megismerésére;
11az új ember világában pedig nincsen többé sem görög és zsidó, sem körülmetélt és körülmetéletlen, sem barbár és szkítha, sem rabszolga és szabad ember, hanem minden a Krisztus és mindenben a Krisztus.
12A KERESZTYÉN EMBERT KÖTELEZŐ SZOCIÁLIS, AZAZ TÁRSADALMI TERMÉSZETŰ PARANCSOK (SZOCIÁLIS ETHIKA) Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltözzetek fel könyörületes szívet, jóságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést, -
13szenvedjétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak ha valakinek valaki ellen panasza van; amint az Úr is megbocsátott tinéktek, ti is úgy bocsássatok meg; -
14mind ezekhez öltözzétek fel még a szeretetet, amely tökéletes egybefűző kötelék.
15És a Krisztusnak békessége uralkodjék a ti szívetekben, mert e békességre egy testként hívattatok el; és hálásak legyetek.
16Krisztusnak beszéde lakozzék bennetek gazdagon; minden bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást, zsoltárokkal, himnuszokkal, szent énekekkel, hálás szívvel énekeljetek az Istennek,
17és mindent, amit csak tesztek szóval vagy cselekedettel, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, és Őáltala adjatok hálát Istennek az Atyának.
18KERESZTYÉN HÁZIREND Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a férjeteknek, amint az illik az Úrban hívőkhöz.
19Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek velük szemben indulatosak.
20Ti gyermekek, minden tekintetben engedelmeskedjetek szüleiteknek, mert ez kedves az Úrnak.
21Ti atyák, ne keserítsétek gyermekeiteket, hogy bátortalanokká ne legyenek.
22Ti szolgák, minden tekintetben engedelmeskedjetek azoknak, akik test szerint uraitok, ne színre-szemre való szolgálással, mint akik embereknek akartok tetszeni, hanem becsületes szívvel, mint akik félitek az Urat.
23Amit csak csináltok, szívesen végezzétek el mint az Úrnak és nem úgy mint embereknek,
24mert tudjátok, hogy azért az Úrtól megkapjátok majd jutalmul az örök idvességet. Ti az Úr Krisztusnak szolgái vagytok!
25Aki azonban igazságtalanságot követ el, visszakapja majd azt, amit igazságtalanul cselekedett, mert nincsen személyválogatás.