2 Corinthians 12
1 Dicsekednem kell, habár az semmire sem jó; azért szólok most a látomásokról és kijelentésekről, amelyeket az Úrtól kaptam.
2 Ismerek egy embert, Krisztus tanítványát, aki tizennégy évvel ezelőtt elragadtatott a harmadik égig: - testben-é, nem tudom, testen kívül-é, nem tudom, csak az Isten tudja.
3 És tudom, hogy az az ember, - testben-é vagy testen kívül, nem tudom, Isten tudja, -
4 elragadtatott a paradicsomba, és ott elmondhatatlan szavakat hallott, amelyeket ember nem mondhat el.
5 Azzal az emberrel dicsekedem, önmagammal azonban nem dicsekedem, hanem csak az erőtlenségemmel.
6 Pedig ha dicsekedni akarnék, azért még nem lennék esztelen, mert az igazságot mondanám; de lemondok a dicsekedésről, hogy senki ne tartson engem többnek annál, mint aminek engemet lát vagy mint amit tőlem hall.
7 És hogy a rendkívüli kijelentések miatt ne bizakodjam el, tövis adatott a testembe: a Sátánnak valamely angyala, hogy ököllel verjen engemet, hogy ne bizakodjam el.
8 Emiatt háromszor hívtam segítségül az Urat, hogy a Sátán angyala távozzék el tőlem.
9 De az Úr azt mondta nékem: Csupán az én kegyelmemre van szükséged; mert az én erőm az erőtelenek által éri el végső célját. Azért hát a legszívesebben az én erőtelenségeimmel fogok dicsekedni, hogy Krisztus ereje lakozzék énbennem.
10 Ezért gyönyörködöm a Krisztusért vállalt erőtelenségben, bántalmazásban, szükségben, üldözésben, szorongattatásban; mert amikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.
11 Esztelenné lettem; ti kényszerítettetek rá. Mert tinéktek kellett volna engemet ajánlanotok. Ugyanis semmi tekintetben nem vagyok alábbvaló azoknál a „nagyon-nagy apostoloknál\, ha semmi vagyok is.
12 Hiszen az igazi apostolnak ismertető jeleit teljes állhatatossággal megmutattam, amikor köztetek voltam: égi jelekkel, csodákkal és erőnek megmutatásával.
13 Miben szenvedtetek hát rövidséget a többi eklézsia mellett? Legföljebb talán abban, hogy énmagam nem voltam terhetekre. Bocsássátok meg nékem ezt az igazságtalanságot.
14 PÁL BEJELENTI, HOGY MEGLÁTOGATJA A KORINTHUSIAKAT, BÁR NÉMI AGGODALOMMAL INDUL HOZZÁJUK íme, most kész vagyok arra, hogy harmadízben elmenjek hozzátok, és ezúttal sem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, ami a tiétek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekeknek kötelessége az, hogy szülőiknek vagyont gyűjtsenek, hanem a szülőknek kötelessége az, hogy gyermekeiknek vagyont gyűjtsenek.
15 Én a legszívesebben hozok értetek áldozatot, sőt feláldozom önmagamat a ti lelketekért. Ha én titeket odaadóbban szeretlek, ti kevésbé szerettek engem?
16 Ám legyen, én valóban nem voltam terhetekre. De csakugyan afféle agyafúrt ember vagyok én, és csalárdsággal zsákmányoltalak ki titeket?
17 Vagy talán valamelyik küldöttem által zsákmányoltalak ki titeket?
18 Megkértem Titust (hogy menjen el hozzátok) és vele együtt küldtem el egyik atyánkfiát; talán Titus zsákmányolt ki titeket? Nem ugyanaz a Lélek vezérelt-é mind a kettőnket? Nem ugyanazon a nyomon jártunk-é?
19 Ti már régóta azt gondoljátok, hogy mi igazolni kívánjuk magunkat előttetek. Nem, mi Isten jelenlétében és mint Krisztus tanítványai szólunk, és szeretteim, mindent a ti épüléstekre.
20 Félek azonban, hogy ha hozzátok érkezem, nem olyanoknak talállak titeket, aminőknek kívánlak titeket, és én sem leszek olyan, aminőnek ti szeretnétek engem látni; félek, hogy civódást, irigységet, haragtartást, perlekedést, rágalmazást, árulkodást, felfuvalkodást, rendetlen állapotot találok nálatok.
21 Félek, hogy amikor ismét hozzátok érkezem, az én Istenem tiköztetek megaláz engem, és sok olyant megsiratok, aki azelőtt vétkezett, és nem tért meg a tisztátalanságból, paráznaságból és kicsapongó életből.