Revelation 1BDUZ

1Jézus Krisztus kinyilatkoztatása, melyet Isten azért adott neki, hogy megmutassa szolgáinak mindazt, aminek csakhamar meg kell történnie. Elküldte angyalát s úgy jelentette ki szolgájának Jánosnak,

2aki tanúságot tesz Isten szaváról és Jézus Krisztus tanúságáról: mindarról, amit látott.

3Boldog, aki olvassa és aki hallgatja ennek a jövendölésnek igéit, és megtartja mindazt, ami fel van jegyezve benne, mert közel az idő.

4Üdvözlet. János a hét egyháznak, mely Ázsiában van. Kegyelem nektek és békesség attól, aki van és aki volt és aki eljövendő; meg a hét szellemtől, aki trónja előtt áll, és Jézus Krisztustól.

5Ő a hűséges tanú, az Elsőszülött a holtak közül és a föld királyainak Fejedelme.

6Ő szeretett minket, vérével megváltott bűneinktől és Istennek, Atyjának országává és papjaivá tett: övé a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Amen.

7Nézzétek, eljön a felhőkön. Látni fogja őt minden ember, azok is, akik keresztülszúrták. Akkor majd mellét veri miatta a föld minden népe. Így van. Amen.

8Én az Alfa és az Omega vagyok, (a kezdet és a vég), mondja Isten, az Úr, aki van és aki volt és aki eljövendő: a Mindenható.

9Az Úr Jézus megjelenése. Én János, testvérek és társatok Jézus (Krisztusban), az üldöztetésben, a királyságban és az állhatatosságban, a Patmosz nevű szigeten voltam Isten igéje és Jézus tanúsága miatt.

10Az Úr napján elragadtatásba estem. Hátam mögött harsona hangjához hasonló nagy szózatot hallottam.

11Így szólt: „Amit látsz, írd egy könyvtekercsre és küldd el a hét egyháznak, (mely Ázsiában van): Efezusba, Szmirnába, Pergamonba, Tiatírába, Szárdeszbe, Filadelfiába és Laodíciába.

12Erre megfordultam, hogy lássam, kitől jön a szózat. Amint megfordultam, hét arany gyertyatartót láttam, a (hét arany) gyertyatartó között pedig ember fiához hasonlót.

13Bokáig érő ruhába volt öltözve, mellén aranyövvel övezve.

14Feje és haja fehér volt, mint a hófehér gyapjú, szeme mint a lobogó tűz,

15lába mint a kemencében izzó sárgaréz, hangja mint a nagy vizek zúgása.

16Jobbjában hét csillagot tartott, szájából kétélű, hegyes kard tört elő, arca pedig olyan volt, mint a teljes fényében ragyogó nap.

17Láttára holtként rogytam lába elé. De ő rám tette jobbját és így szólt: „Ne félj! Én vagyok az Első és Utolsó, s az Élő: halott voltam, de most örökkön - örökké élek.

18Nálam van a halál és az alvilág kulcsa.

19Jegyezd fel tehát, amit láttál: ami jelenvaló és aminek ezután kell megtörténnie.

20A jobbomon látott hét csillag és a hét gyertyatartó titka ez: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó pedig a hét egyház.”

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Revelation 1.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.