Galatians 5BDUZ

1Ragaszkodjatok a szabadsághoz! A szabadságra Krisztus vezetett minket. Álljatok tehát szilárdan és ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába hajtani.

2Én, Pál mondom nektek: ha körülmetélkedtek, Krisztus semmit sem használ nektek.

3Ismét kijelentem minden körülmetélkedőnek, hogy köteles az egész törvényt megtartani.

4Ha a törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, s kegyelmét elvesztettétek.

5Mi a hit erejével várjuk a Lélekben a megigazulásból fakadó reményt.

6Krisztus Jézusban ugyanis sem az nem számít, hogy körülmetélt valaki, sem az, hogy körülmetéletlen, hanem csak a hit, amely a szeretet által tevékeny.

7Eddig jól futottatok. Ki akadályozott meg titeket abban, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?

8Ez a szellem nem attól ered, aki titeket meghívott.

9Egy kevés kovász megerjeszti az egész tésztát.

10Azzal a bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy nem vélekedtek majd másképp. Aki pedig zavart kelt köztetek, megbűnhődik, akárki legyen is.

11Testvérek, ha még mindig a körülmetélést hirdetem, miért üldöznek továbbra is? Akkor már megszűnt a kereszt botránya.

12Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek. Az apostol tanítását követő élet

13Lélek szerint éljetek! testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak.

14Az egész törvény ugyanis ebben az egy mondatban teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

15Ám ha egymást marjátok és rágjátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne faljátok!

16Ezért azt mondom: lélekben éljetek! Akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságait.

17A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek pedig a test ellen, s ellentétben állnak egymással. Így nem azt teszitek, amit szeretnétek.

18Ha a lélek vezet, nem vagytok a törvény alá rendelve.

19A test cselekedetei nyilvánvalóak: paráznaság, tisztátalanság (szemérmetlenség),

20fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés,

21gyilkosság, részegeskedés, tobzódás, s ezekhez hasonlók. Amint azelőtt mondtam, most megismétlem: akik ilyesmit tesznek, nem lesznek Isten országának örökösei.

22A lélek gyümölcsei viszont: öröm, békesség, türelem, kedvesség,

23jóság, hűség, szelídség (szerénység), önmegtartóztatás (tisztaság).

24Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt.

25Ha lélek éltet, éljetek is a lélekben.

26Ne törtessünk kihívóan, s egymásra irigykedve, hiú dicsőség után.

Public Domain

Choose Translation

Switch translation for Galatians 5.

Reading Settings

Paragraph viewDisplay verses as flowing paragraphs instead of individual lines
Show verse numbersDisplay verse numbers inline
Red letterHighlight the words of Christ in red

Sign in to save your reading preferences across sessions.