1A hajóút első szakasza. Mikor megtörtént a döntés, hogy hajón indulunk Itáliába, Pált és még több foglyot átadtak az Auguszta zászlóalj Júliusz nevű századosának.
2Egy adramitteni hajóra szálltunk föl, amely az ázsiai kikötők felé tartott, és kifutottunk a tengerre. Velünk tartott a tesszalonikai macedón Arisztarhusz is.
3Másnap megérkeztünk Szidonba. Júliusz emberségesen bánt Pállal és megengedte, hogy fölkeresse barátait, s hogy azok gondját viselhessék.
4Innen továbbindulva az ellenszél miatt Ciprus tulsó partja mellett hajóztunk el,
5majd a ciliciai és pamfiliai tengeren keresztülhaladva a liciai Mirába érkeztünk.
6A százados itt egy Itáliába induló alexandriai hajóra talált, s arra szállított át minket.
7Hajónk több napon át lassan haladt előre, s csak nagy nehezen jutottunk el Knidusz elé. Mivel a szél gátolt minket, Szalmóné táján Kréta alá hajóztunk.
8Üggyel - bajjal haladtunk a partok mellett s végül egy Jókikötőnek nevezett helyhez értünk. Ennek közelében fekszik Lászája városa.
9Az idó igen eljárt, és a hajózás már nem volt biztonságos, hiszen a böjt is elmúlt már. Ezért Pál figyelmeztette őket:
10„Emberek, látom, hogy a hajózás kezd gyötrelmessé és, nemcsak a rakományra és hajóra, hanem a mi életünkre nézve is, veszélyessé válni.”
11A százados azonban inkább bizott a kormányosban és a hajó gazdájában, mint Pál szavaiban.
12A kikötő sem volt alkalmas a telelésre, ezért aztán a többség abban a tervben állapodott meg, hogy elhajózunk onnét, és amennyiben lehetséges, Főnixbe tartanak és ott telelnek. Ez egy krétai kikötő, amely védelmet nyújt a délnyugati és északnyugati széllel szemben.
13Tengeri vihar. Gyönge déli szél fújt, ezért azt gondolták, hogy tervüket végre tudják hajtani. Fölvonták tehát a horgonyt, és tovább indultak Kréta mentén.
14Kisvártatva azonban az Euraquilónak nevezett forgószél csapott le ránk.
15Belekapott a hajóba, úgyhogy nem tudtunk a széllel szemben tovább haladni. Föladtuk a harcot, s a szél elragadott minket.
16Mikor elfutottunk egy Klauda nevű kis sziget mellett, alig tudtuk megmenteni a csónakot.
17Miután mégis fölhúzták, védőintézkedést alkalmaztak: körülkötözték a hajót, s mivel attól tartottak, hogy a Szirtiszre vetődnek, lebocsátották a lassítót és így haladtak tovább.
18A rettenetes vihar hányt - vetett minket, s ezért másnap a rakomány egy részét a tengerbe dobták.
19Harmadnapon pedig saját kezükkel kidobálták a hajófölszerelést.
20Több napon át sem a nap, sem a csillagok nem tűntek föl, a nagy vihar pedig folyton dühöngött: így hát oda volt már megmenekülésünk minden reménye.
21Mikor már az étel sem kellett, Pál ezekkel a szavakkal lépett hozzájuk: „Emberek! Rám kellett volna hallgatnotok: nem lett volna szabad elindulni Kréta alól, s ilyen veszélyt és kárt venni a nyakunkba.
22De most arra biztatlak titeket, ne vesszétek el bizalmatokat, mert emberéletben nem lesz veszteség, csak a hajó megy tönkre.
23Az éjjel ugyanis megjelent előttem annak az Istennek az angyala, akié vagyok és akinek szolgálok, és ezt közölte velem:
24Ne félj Pál! Neked meg kell jelenned a császár előtt, ezért Isten a kedvedért megkiméli mindazokat, akik veled utaznak.
25Bízzatok hát emberek, mert én hiszek Istenben, hogy minden úgy történik, ahogy közölte velem.
26Valami szigetre kell kivetődnünk.”
27Hajótörés. Már a tizennegyedik éjszaka szakadt ránk, mióta az Adrián hajóztunk, mikor a hajósoknak éjféltájban az a sejtésük támadt, hogy valamilyen szárazföldhöz közeledünk.
28Erre lebocsátották a mélységmérőt és húsz ölet mértek, kevéssel odább ismét lebocsátva tizenöt ölet mértek.
29Aztán attól tartva, hogy szirtek közé sodródunk, a hajó faráról négy horgonyt eresztettek le, és sóvárogva várták a hajnalhasadást.
30A hajósok meg akartak szökni a hajóról, ezért azzal az ürüggyel, mintha a hajó orráról akarnának horgyony kivetni, arra készültek, hogy a csónakot tengerre bocsássák.
31Pál azonban figyelmeztette a százados és a katonákat: „Ha ezek nem maradnak a hajón, ti nem menekülhettek meg.”
32Erre a katonák elvágták a csónakot tartó köteleket s hagyták hogy kiessék.
33Mikor pirkadni kezdett, Pál mindnyájukat kérte, hogy vegyenek magukhoz valami táplálékot. „Ma már a tizennegyedik napja, hogy étlen vesztegeltek, és semmit sem vesztek magatokhoz.
34Ezért nagyon kérlek titeket, vegyetek magatokhoz valami táplálékot, az javatokra szolgál. Egyikteknek sem vész el még a hajaszála sem a fejéről.”
35Ezeket mondva kezébe vette a kenyeret, mindnyájuk szeme láttára hálát adott Istennek, majd megtörte és enni kezdett.
36Erre mindnyájan megnyugodtak s szintén vettek magukhoz eledelt.
37Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
38Majd mikor jóllaktunk az étellel, úgy könnyítettek a hajón, hogy a gabonát a tengerbe hányták.
39Mikor aztán megvirradt, nem ismerték föl a szárazföldet, de észrevettek egy öblöt, amelynek lapos partja volt. Gondolták, hogy ha lehetséges, erre futtatják föl a hajót.
40A horgonyokat eloldották és hagyták a tengerbe veszni, egyben meglazították a kormányrúdak köteleit is. A vezérvitorlát fölhúzták a szél fúvásának irányában, és így igyekeztek a part felé.
41Egy földnyelv elé érkezve ráhajtották a hajót. A hajó orra ugyan megakadt és mozdulatlan maradt, a tatja azonban kezdett szétmállani az erős hullámverés következtében.
42A katonák akkor elhatározták, hogy megölik a foglyokat, hogy valamelyik ki ne ússzék és meg ne szökjék.
43A százados azonban meg akarta menteni Pált, s ezért megtiltotta tervük megvalósítását. Megparancsolta tehát, hogy először azok szálljanak ki, akik tudnak úszni, és igyekezzenek kijutni a szárazra.
44A többieket pedig úgy vitték ki: némelyeket deszkákon, másokat a hajó roncsain. Így aztán mindenki épségben kijutott a partra.